Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Vajdasági választás: Tadic pártja fölényesen győzött

Fölényes győzelmet aratott a Boris Tadic vezette Demokrata Párt (DS) a vajdasági parlamenti választáson.
Fölényes győzelmet aratott a Boris Tadic vezette Demokrata Párt (DS) a vajdasági parlamenti választáson.

Bojan Pajtic tartományi kormányfő, a DS alelnöke hétfőre virradóra bejelentette, hogy a tartományi parlamenti választás második, vasárnap tartott fordulójában pártja 42 képviselői helyre tett szert, így - az első fordulóban szerzett mandátumokat is beleszámítva - 58 képviselőt küldhet a 120 fős vajdasági parlamentbe.

A tartományi képviselők egyik felét pártlistákról, a másik felét egyéni körzetekben választják meg. Ez utóbbi választást rendezték vasárnap az észak-szerbiai tartományban. Az RTS szerbiai rádió-televízió híradása szerint a Tomislav Nikolic megválasztott köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Pártnak összesen 26 képviselője lesz a törvényhozásban.

Bojan Pajtic közölte, hogy Csókán és két másik településen valószínűleg meg kell ismételni a szavazást, ezért nem kizárt, hogy az ő nevével fémjelzett választási lista jelöltjei abszolút többségbe kerülnek a tartományi parlamentben. Hangsúlyozta, hogy pártja ez esetben sem fog egyedül kormányt alakítani, hanem koalícióra lép az eddigi partnerekkel, a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ), a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV).

A DS tartományi listavezetője felhívta a figyelmet arra, hogy összességében az eddig kormányon lévő pártok kétharmados többségre tettek szerint az új parlamentben. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hétfőre virradóra bejelentette, hogy pártja nyolc mandátumot szerzett az újvidéki székhelyű parlamentben, és továbbra is együtt kíván működni a DS-el.

Bojan Pajtic rámutatott arra, hogy a köztársasági elnökválasztáson a vajdasági szavazók 53 százaléka adta voksát Boris Tadicra, a DS elnökjelöltjére, míg ellenfele, Tomislav Nikolic 43 százalékra tett szerint. "Mi (vajdaságiak) minden tőlünk telhetőt megtettünk, erről árulkodik a különbség Boris Tadic javára. Most már csak azt kell látnunk, hogy ki hibázott és ki mit tett" - mondta Pajtic, arra utalva, hogy a vajdasági eredmények ellenére Nikolic nyerte meg az elnökválasztást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerbiai választások - Nikolic bejelentette győzelmét

Az államfőválasztással egy időben a vajdasági parlamenti választások második fordulójára is sor… Tovább olvasom