Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Vádat emeltek Koszovóban két ember ellen illegális szervkereskedelem miatt

Illegális szervkereskedelemmel összefüggésben emelt vádat egy török és egy izraeli állampolgár ellen az Európai Unió koszovói rendőri és igazságügyi missziójának (EULEX) ügyésze.
Irina Gudeljevic, a misszió szóvivője közölte hétfőn, hogy a török Yusuf Sonmezt és az izraeli Mose Harel ellen emberkereskedelem, szervezett bűnözés és törvénytelen orvosi tevékenység végzése miatt emeltek vádat. A vád szerint Harel kapcsolatba lépett veseátültetésre váró emberekkel, és a pristinai Medicus klinikára hozott szegény országokból való szervdonorokat veseátültetésre.

A műtéteket feltehetően a Koszovóban "török Frankensteinként" emlegetett Yusuf Sonmez végezte. Sonmez és Hárel szökésben van, mindkettejüket az Interpol körözi. Korábban ugyanebben az ügyben az EULEX-ügyészség hét koszovói ellen is vádat emelt, köztük a klinika vezetője, Lufti Dervishi neves urológus, illetve egy egészségügyi minisztérium egyik tisztviselője ellen.

Az ügy azt követően került a hatóságok látókörébe, hogy a pristinai repülőtéren rosszul lett egy török férfi, akinek egyik veséjét előzőleg a klinikán átültették egy izraeli férfi szervezetébe. A nyomozás során kiderült, hogy a szervkereskedelem áldozatainak - a donoroknak - 20 ezer dollárt ígértek a veséjükért, a betegeknek pedig 80-100 ezer eurót kellett fizetniük. A donorokat kelet-európai és közép-ázsiai országok szegényei közül toborozták.

Az EULEX márciusban, néhány héttel az után erősítette meg az első vádemeléseket, hogy az Európa Tanács elfogadta Dick Marty svájci szenátor jelentését, amely szervkereskedelemmel és szervezett bűnözéssel hozta összefüggésbe Hashim Thaci koszovói kormányfőt és a koszovói albánok egykori gerillahadseregének, a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek (UCK) több más volt vezetőjét. Ezt a tevékenységet állítólag a szerb fegyveres erőkkel vívott 1998-1999-es fegyveres konfliktus alatt és után végezték

Olvasóink írták

  • 7. janika 2011. június 15. 11:53
    „Hát moderálni sokkal könnyebb mint felkutatni az eltűnt személyeket!”
  • 6. Yoav-Ben-Meir 2011. június 15. 02:48
    „olcso hazugsag bosnyak reszrol!!”
  • 5. janika 2011. június 14. 20:26
    „<moderálva>”
  • 4. SC 2011. június 14. 17:54
    „Szép páros...”
  • 3. janika 2011. június 14. 17:39
    „21,5 milliót keresett minden veseátültetésen egy zsidó és török bűntársa
    Vádat emeltek ellenük.”
  • 2. janika 2011. június 14. 17:38
    „"Irina Gudeljevics, a misszió szóvivője közölte hétfőn, hogy a török Yusuf Sonmez és az izraeli Mose Harel ellen vádat emeltek emberkereskedelem,"”
  • 1. janika 2011. június 14. 05:57
    „No és a Magyarországról eltűnteket megtalálták?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itt a nyár, irány a horvát tengerpart! Mit vihetünk és hozhatunk át a vámon?

Nyaranta több ezren utaznak kikapcsolódni hazánkból a horvát tengerpartra. Érdemes odafigyelnünk, hogy mennyi alkoholt, élelmiszert, dohányárut vihetünk át a vámon. Tovább olvasom