Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Ukrán kommunista panasz - még nincs választási végeredmény

Felfüggesztette a szeptember 30-i előrehozott ukrajnai parlamenti választások végeredményének közzétételét az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság, miután az Ukrán Kommunista Párt (KPU) megóvta a határozatot. A kommunisták szerint ugyanis a központi választási bizottság (CVK) alkotmány- és törvénysértően bonyolította le a voksolást.
A választás eredménye a kormány és a közigazgatási bíróság lapjában egyszerre történő közzétételével válik hivatalossá. Erre azonban most már csak a kommunisták keresetének bírósági tárgyalása után kerülhet sor. A CVK hétfőn tette közzé a választások végeredményét. Ezek szerint a "narancsos" forradalom két vezető ereje, az eddig ellenzékben lévő két pártszövetség, a Julija Timosenko nevével fémjelzett tömörülés (BJuT) és a Viktor Juscsenko államfő pártjának tartott Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem választási tömörülés (NU-NSZ) összesen 228 mandátumot szerzett a 450 fős törvényhozásban. A Viktor Janukovics kormányfő vezette Régiók Pártja (PR) 175 mandátumra tett szert, míg a KPU-nak 27, a Volodimir Litvin egykori törvényhozási elnök nevét viselő Blokknak (BL) pedig 20 hely jutott. A két ellenzéki párt még hétfőn este, az államfő jelenlétében parafálta az úgynevezett demokratikus koalíció létrehozásáról kidolgozott megállapodást, mely egyebek mellett rögzíti, hogy az aláírók nem hozhatnak létre nagykoalíciót az előző kormány pártjaival. A megállapodás kitér arra is, hogy a BJuT nevezheti meg a miniszterelnököt, s így valószínűleg Julija Timosenko másodszor is kormányt alakíthat, míg az NU - NSZ állíthat jelöltet a parlamenti elnök posztjára. Megfigyelők most attól tartanak, hogy választások eredményének megkérdőjelezése hosszas jogi vitákba torkollhat, ami akadályozhatja a parlament és az új kormány megalakulását, miáltal tovább húzódhat az országban immár hónapok óta tartó politikai válság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évente 800 ezer gyerek hal meg maláriában

Évente körülbelül 1 millió ember hal meg maláriában, közülük 800 ezer az Afrikában élő, öt év alatti… Tovább olvasom