Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Ukrajnának kényelmetlen a XXI. századi tatárjárás

Ukrajna - A sztálini években deportált, és Gorbacsov idején rehabilitált krími tatárok hazatérése még 10-12 évig is eltarthat - nyilatkozta csütörtökön Szerver Szalijev, a Krími Nemzetiségek és Deportáltak Köztársasági Bizottságának elnöke.
A sztálini érában, pontosabban 1944. májusában három nap leforgása alatt csaknem kétszázezer tatár nemzetiségű lakost deportáltak a Krím-félszigetről az Ural térségébe, illetve Szibériába.

Az erőszakkal kitelepített krími tatárok rehabilitációjáról a 80-as évek végén hozott rendelkezést Mihail Gorbacsov, akkori szovjet pártfőtitkár. A deportáltak eleinte szórványos, később tömeges méreteket öltő hazatérése a 90-es évek elején kezdődött meg, s a mai napig is tart. Jelenleg már 265 ezer tatár nemzetiségű lakost tartanak számon Ukrajna Krími Autonóm Köztársaságában. Szerver Szalijev véleménye szerint az elkövetkező 10-12 év során még legalább 100 ezer krími tatár hazatérésére lehet számítani, akik közül mintegy 80 ezren jelenleg Üzbegisztánban élnek.

A tatárok hazatelepülése kapcsán már évek óta heves etnikai villongások színtere lett az egykori szovjet térség legkedveltebb üdülőhelye, a Krím-félsziget. Az autonóm köztársaság kormánya ugyanis hiába alakított ki 300 új települést a hazatérők számára, a magukat joggal őslakosoknak tartó tatárok egyre hevesebben követelik, hogy eredeti lakóhelyeikre költözhessenek vissza.

Egykori városaikba-falvaikba azonban döntőben orosz és ukrán nemzetiségű családok költöztek be azóta, elfoglalva házaikat, termőföldjeiket. Egy tatár mecsetnek a helyi hatóságok szerint engedély nélküli építéséből adódóan ráadásul néhány hete majdnem utcai harcok törtek ki az egyik legnagyobb krími városban. Csak a hadsereg bevetésével sikerült megakadályozni a vérontást a hazatelepült tatárok és a helyi orosz lakosság között Szimferopolban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ámokfutó Boszniában - 6 halott

Bosznia - Hat embert lelőtt, egyet pedig megsebesített egy fegyveres ámokfutó csütörtökön,… Tovább olvasom