Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Újraválasztották Róhánit Irán elnökévé

A közel 39 millió érvényes voksból majdnem 22,8 millió érkezett a mérsékelt irányvonalat követő Róhánina.
A hivatalban lévő államfő, Haszan Róháni nyerte meg az iráni elnökválasztást, az összes leadott voks összeszámlálása alapján Róháni a pénteken tartott első fordulóban megszerezte az érvényes szavazatok 57 százalékát, így nincs szükség második fordulóra.

Abdolreza Rahmani Fazli belügyminiszter szombaton közölte, hogy a megszámolt több mint 41 millió érvényes voksból több mint 23,5 millió érkezett Róhánira.

A mérsékelt irányvonalat követő elnök négy éve azzal az ígérettel nyerte meg a választást, hogy nyitottabbá teszi Iránt és több szabadságot biztosít otthon az iráni állampolgároknak.

 Legfőbb riválisa, a klérus körében nagy befolyással bíró, radikális konzervatívként számon tartott Ebráhim Raiszi a voksok 38,5 százalékát, majdnem 15,8 millió szavazatot szerzett meg. A politikai tapasztalattal nem rendelkező Ebráhim Raiszi volt teheráni főügyészről azt tartják, hogy közel áll a legfőbb vallási és politikai vezetőhöz, Ali Hameneihez, sőt egyes vélemények szerint akár Hamenei utódja is lehet majd.

Róháni és Raiszi mellett még két - a győzelemre gyakorlatilag teljesen esélytelen - elnökjelölt volt versenyben: Musztafa Mirszalim volt kulturális miniszter és Musztafa Hasemi Taba volt ipari miniszter. Ők pár százezer szavazatot kaptak.

Róháni két évvel ezelőtt megállapodott a vezető nagyhatalmakkal az iráni atomprogram visszafogásáról a gazdasági szankciók enyhítéséért cserébe. Raiszi, aki a legszegényebbek támogatását ígérte, és a hazai termelésre és a befektetésre épülő "ellenálló gazdaságot" tekinti elsődlegesnek, keményen bírálja az atommegállapodást, amely szerinte nem hozta meg a várt gazdasági hasznot.

Róháni jelentősen növelte győzelmi arányát a négy évvel ezelőtti elnökválasztási eredményéhez képest, ugyanis akkor csak a voksok 50,7 százalékával lett az első, igaz, akkor is már az első fordulóban. A részvételi arány akkor is 73 százalékos volt, mint most.

Korábban

A hivatalban lévő iráni államfő, Haszan Róháni 58 százalékpontos előnnyel vezet az elnökválasztáson a voksok több mint 60 százalékának megszámlálása alapján - jelentette be szombat reggel Ali Aszghar Ahmadi belügyminiszter-helyettes.

A választásra jogosult 56 millió emberből több mint 40 millió adta le a szavazatát, és ebből szombat reggelig több mint 26 milliót számoltak meg: 16 millió 619 ezret Haszan Róháni szerzett meg, legerősebb ellenfele, a klérus körében nagy befolyással bíró, radikális konzervatívként számon tartott Ebráhim Raiszi pedig 10 millió 125 ezret.

A további két jelölt 297 ezer, illetve 139 ezer szavazatot kapott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megyei vezetés elvesztette az irányítást Kárpátalján - mondja az ellenzék

gyakorlatilag önként lemondott a "tomboló bűnözés" és politikai provokációk problémájának megoldásáról - állítja az Egységes Centrum. Tovább olvasom