Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Újra megjelent az egyik Mohamed-karikatúra

Tizenegy szerdai dán napilapban újra megjelent az a Mohamed-karikatúra, amely 2005-ben nagy felháborodást váltott ki a muszlim világban.
A Mohamed prófétát turbán-bombával a fején ábrázoló karikatúrát egy nappal azután nyomtatták ki a napilapok, hogy a dán rendőrség kedden letartóztatott több embert, akik meg akarták ölni a hírhedtté vált Mohamed-karikatúrákat készítő egyik dán rajzolót.

A lapok azért döntöttek úgy, hogy kinyomtatják a rajzot, mert az öncenzúra ellen így akarnak fellépni. 2005-ben a Jyllands-Posten című lap közölte először a karikatúrákat. Az újság kedden bejelentette: saját karikaturistájuk, Kurt Westergaard volt a tervezett célpont. Ő rajzolta azt a képet, amin Mohamed próféta látható.

A 73 éves férfi és felesége három hónapja erős rendőri őrizet alatt volt - írta a lap internetes oldalán.

Olvasóink írták

  • 1. Jo Bacsi 2008. február 13. 19:06
    „Szerintem mohamed nem profeta volt hanem tomeg gyilkos. Miota a vallast megalapitotta a 6-ik szazadban azota semmit nem csinalnak mint gyilkoljak azokat akik nem hisznek benne. Be kellene tiltani vilagszerte azt az ugynevezett vallast mert a tobbivel ellentetben csak gyilkolasra hasznaljak. Ja a katolikusok is feladtak mar regen ami az inkvizicio idejen volt. Modern vilag modern vallas kell nem egy ilyen maradi es ami lenezi a noket semmi jogot nem ad nekik. Mijoga van egy szaros muslimnak megtagadni egy masik embertol hogy jol erezze magat? Mi joga? Semmi csak az hogy eroszakot hasznal. le veluk az osszessel en azt mondom. Szaros barmok.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fokozott megfigyelés Ukrajnában a madárinfluenza miatt

Vándormadarak okozhatnak madárinfluenzát a dél-ukrajnai Szevasztopolban. A kikötőváros… Tovább olvasom