Kisalföld logö

2016. 10. 02. vasárnap - Petra 13°C | 22°C

Újjáépítésre szánt dollármilliárdok folynak el Irakban

Dollármilliárdok úsznak el évente az iraki korrupció és az iraki kormány vezető tisztviselőinek alkalmatlansága miatt. A pénz egy része a felkelőket gazdagítja.
Dollármilliárdok tűnnek el nyomtalanul az iraki korrupció miatt - írja a BBC Stuart Bowen, az iraki újjáépítést figyelő amerikai szervezet vezetőjére hivatkozva. Bowen szerint a fegyveres felkelés után az országban szembe kell nézni a korrupcióval és az ország teljesen elhibázott vezetésével is.

Bowen azt állítja, hogy csak iraki kormányzati csatornákon évi 4 milliárd dollár (közel 900 milliárd forint) folyik el, ami a teljes nemzeti jövedelem több mint 10 százaléka. A pénz egy része ráadásul a feltételezések szerint a felkelőkhöz vándorol.

Bowen szerint további problémát jelent, hogy a képzetlen iraki vezetők a pénz egy jelentős részének helyet sem találnak: 8-10 milliárd dollárt egyszerűen nem költenek el, mert nem tudják, mire fordítsák és hogyan.

Bowenék 2004 óta monitorozzák az iraki újjáépítést. Azóta 25 esetben tettek feljelentést korrupció miatt, eddig 4 ügyben hoztak elmarasztaló ítéletet. Ilyen volt például, amikor az iraki kormánynak szánt 14 ezer fegyvernek kélt lába. A Pentagon nyomozást indított, de hamarosan elvesztette a fonalat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kieshetnek a szerb parlamentből a magyar pártok

Kedden lép életbe az új szerb alkotmány. A vajdasági kisebbségi pártok máris kezdeményezik… Tovább olvasom