Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Újabb zavargások Urumcsiban

Újabb utcai tiltakozás tört ki csütörtökön az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület (Xinjiang Uygur Zichiqu) székhelyén, Urumcsiban, ahol a július eleji zavargásokban csaknem kétszáz ember halt meg a hivatalos adatok szerint.
A nagyrészt han nemzetiségű tüntetők megjelenéséről először nyugati hírügynökségek számoltak be szemtanúkra hivatkozva, később az Új Kína hírügynökség is megerősítette egy neve elhallgatását kérő rendőrtisztre hivatkozva. Ez utóbbi forrás szerint Urumcsi Hsziaohszimen (Xiaoximen) nevű városnegyedében több mint ezren tüntettek.

A városközpont közelében lakók előzőleg úgy tájékoztattak nyugati hírügynökségeket, hogy hanok százai, esetleg ezrei gyűltek össze, azt vetve a regionális kormány szemére, hogy romlott a közbiztonság a városban: han nemzetiségűeket orvosi fecskendőkkel sebesítettek meg a többségében muzulmán ujgurok lakta régió fővárosában, ami ismét erősítette az etnikai ellentéteket.

A helyiek elmondása szerint feszült a helyzet. A rohamrendőrség megakadályozta, hogy a tiltakozók a város főterére vonuljanak; a tüntetők és a rendfenntartók dulakodtak, ez utóbbiak egyes tiltakozókat ütlegeltek.

A tüntetők a regionális kormány székháza előtt a Kínai Kommunista Párt hszincsiangi vezetőjének, a vaskalapos kommunista hírében álló Vang Le-csüan (Wang Lequan) távozását követelték. Egy fényképfelvétel tanúsága szerint Vang Le-csüan a székház erkélyéről mikrofonnal a kezében szólt a tömeghez, bár nem tudni, mit mondott.

Az Új Kína jelentése szerint Vang Le-csüan helyi idő szerint csütörtökön kora este nyugalomra intette a tüntetőket. A demonstráció azon ritka alkalmak egyike, amikor han nemzetiségűek nyílt kihívást intéznek a kommunista hatalom ellen a tartományban.

A rendőrség felszólította a lakosságot, hogy maradjon otthon. Egy szemtanú szerint kínaiak megvertek egy ujgurt, akiről azt gyanították, hogy ő követett el fecskendős támadásokat. A rendőrség kimentette a férfit, akit kórházba szállítottak.

A németországi székhelyű Ujgur Világkongresszus szóvivője azt állította, hogy 700-800 ember tüntet, s legalább tíz ujgurt ért bántalmazás.
A kínai állami média szerint a rendőrség 15 embert vett őrizetbe a fecskendős támadások miatt, közülük négyet le is tartóztattak. A támadások áldozatainak számáról a média nem közölt adatokat. Egy urumcsi orvos úgy vélte, hogy akár ezer embert is megszúrhattak, de ezt nem tudta tényekkel alátámasztani. A China Daily című angol nyelvű lap a honlapján közölte, hogy a tűkkel senkit nem fertőztek vagy mérgeztek meg.

A kínai külügyminisztérium szóvivője szokásos csütörtöki sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy a pekingi kormány képes szavatolni a társadalmi békét és a nemzet egységét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ember okozta a Los Angeles-i erdőtüzet

Ember okozhatta a nagy Los Angeles-i erdőtüzet - jelentette ki szerdán az oltási munkák helyettes parancsnoka. Tovább olvasom