Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Újabb tüntetésekre készülnek az osztrák egyetemisták

Elégedetlenek a kormány engedményeivel és újabb tüntetésekre készülnek az osztrák egyetemi hallgatók.

Az osztrák hallgatói önkormányzat (ÖH) nem elégszik meg a költségvetési megszorító csomag eddig bejelentett módosításaival, és újabb utcai tiltakozásokat tervez - mondta Sigrid Maurer, az érdekképviseleti szervezet elnöke az Ö1 osztrák közszolgálati rádiócsatornának.

A tüntetések időpontjáról nem beszélt Maurer. Az elmúlt egy évben rendezett néhány nagy tüntetés után az elmúlt két héten belül kétszer is többezres megmozdulásokat váltott ki a felsőoktatás finanszírozása és az egyetemi szakok túlzsúfoltsága körüli vita Ausztriában. Olaj volt a tűzre, hogy az ország élén álló szociáldemokrata-konzervatív pártkoalíció a múlt hét végén egy több mint kétmilliárd eurós adó- és takarékossági csomag keretében a hallgatók támogatásából is lefaragott.

A legutóbbi, csütörtöki tüntetést követően Beatrix Karl felsőoktatási és kutatás-fejlesztési miniszter közölte, hogy az eredeti kormánytervekkel ellentétben az arra rászorulók esetében kivételt tennének a családi támogatások hallgatókat érintő csökkentése alól. A támogatási korhatár 26-ról 24 évre csökkentése 35 ezer diákot érintene, a szociális alapú kivétel nyolcezret.

Az ÖH a családi támogatásokat érintő teljes intézkedés visszavonását akarja elérni. A felsőoktatási frontok mozdulatlanságát jelzi az is, hogy a miniszter egy vasárnapi televíziós politikai beszélgetőműsorban ismét kiállt a legnagyobb létszámú egyetemi szakokon bevezetendő szűrővizsgák mellett. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiba tartozó miniszter emellett védelmébe vette és tárcájának sikereként értékelte azt, hogy Josef Pröll pénzügyminiszter, az ÖVP elnöke 80 millió euróval nagyobb keretet engedélyezett a felsőoktatási minisztérium költségvetésére. Karl kijelentette azt is, hogy továbbra is fel fog lépni a hallgatói hozzájárulások valamilyen formájának bevezetése mellett.

Az ÖH ellenzi a szűrővizsgákat és "propagandahazugságnak" minősítette a 80 milliós többletforrásról szóló bejelentést, szerintük ugyanezt a forrást más címeken ismét el akarja vonni a kormány. A költségvetési csomagot nem csak a diákok, de más érdekcsoportok is hangos elégedetlenséggel fogadták, sőt a kormánypártokon belülről is bírálatok érték. A legtöbb kritika a családi támogatások megkurtítására vonatkozik. A kormány a napokban jelezte, hogy kész egyes részösszegek módosítására és tárgyalásokra a "finomhangolásról".

A jelenlegi vörös-fekete (SPÖ-ÖVP) koalíció a jövő évi költségvetésről szóló és a makrogazdasági pályát 2013-ig megrajzoló kerettervvel a gazdasági válság hatására részben éppen olyan intézkedéseket vont vissza vagy módosított, amelyeket ugyanez a két párt 2008-ban, a választások előtt néhány nappal fogadott el. Ezek közé tartozott a tandíjak eltörlése, az előrehozott nyugdíj megkönnyítése és a 13. havi családi támogatások kifizetési körének kiszélesítése. Emellett döntött a bankadó bevezetéséről, az üzemanyagadó és a dohánytermékek illetékének emeléséről, valamint az árfolyamnyereség-adó kiterjesztéséről is. Elemzők rámutatnak, hogy bár a költségvetési hiány kedvezően alakulhat a tervek alapján, továbbra is váratnak magukra olyan régóta szükséges, hosszú távú reformok, mint a nyugdíjszabályok és az egészségügyi rendszer módosítása, vagy a szövetségi állam és a közigazgatás olcsóbb működtetése.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autóba rejtett pokolgépet hatástalanítottak

Autóba rejtett pokolgépet hatástalanítottak vasárnap a brit hadsereg tűzszerészei az észak-írországi… Tovább olvasom