Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Újabb és újabb erdőtüzek Délnyugat-Kínában

Közel ötezer tűzoltó, katona, és helyi lakos küzd a lángokkal immár három napja a délnyugat-kínai Jünnan (Yunnan) tartományban, ahol nagy területen lángol az erdő; a térségből újabb és újabb erdőtüzekről érkeznek jelentések - erről számolt be szerdán a kínai média.

A vasárnap keletkezett tűz egyre terjed, a Jangmej (Yangmei) hegység eredeje mintegy 10 kilométer kerületű területen ég egyelőre megfékezhetetlenül.

A helyszíni beszámolók szerint a Silin (Shilin) autonóm megyéhez tartozó térségben 30 markoló és 60 szivattyú dolgozik folyamatosan; rakodógépek, bulldózerek segítségével próbálják a tüze terjedését megakadályozni. Kedden egy helikoptert is bevettek a légi vízzel oltáshoz.

"A hosszú ideje tartó szárazság miatt azonban a vízutánpótlással is baj van, s ezen kívül az erős szél is nehezíti a munkát" - tájékoztatott a silini kormányzat szóvivője.

Az eddigi vizsgálat szerint a tűz akkor keletkezett, amikor egy helyi gazdálkodó a száraz gazt próbálta elégetni a gyümölcsösében. A Luo családnevű gazdát a rendőrség már előállította és kihallgatta.
Jünnanban kedden egy másik tűzzel is meg kellett küzdeniük a tűzoltóknak. Ez a szomszédos Mianmarból terjedt a határ menti kínai területekre. Jelentések szerint a lángok mintegy 30 hektár bambusz erdőt és bozótot terítettek be. A helyszínen több mint ezer ember igyekszik a tüzet megfékezni.

Szintén kedden több mint kétezer tűzoltót kellett mozgósítani az ugyancsak délnyugat-kínai Kujcsou (Guizhou) tartományba, ahol végül sikerült az erdőtüzet megfékezni. A tűz még hétfőn keletkezett a Jüsö (Yushe) nemzeti parkban, de csak kedden észlelték. Az oltás során egy falubeli meghalt, egy pedig megsérült. Tájékoztatásuk szerint itt mintegy 670 hektár erdő égett le, a park területének egynegyede. Az elpusztult fák többsége itt japán cédrus, trópusi tung fa és bozót. A parkban mintegy 20 hektár szűz erdő van, valamint a galambfa és a taxusfa értékes egyedei is megtalálhatók.

A tűz keletkezésének okát itt még vizsgálják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Görögországban emelkedett az üzemanyag jövedéki adója

Görögországban kedden emelték az üzemanyagok jövedéki adóját. Tovább olvasom