Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Új tulajdonos a CIG Pannónia Életbiztosítóban

Az SBI European Fund, amely 60 százalékban a tokiói tőzsdén jegyzett SBI Holdings Inc. és 40 százalékban az MFB Invest tulajdona, 10 százalékos részesedést szerzett a CIG Pannónia Életbiztosítóban 10 millió eurós zártkörű tőkeemeléssel.

A tőkeemelés 480 forintos részvényenkénti áron történt. Az MTI kérdésére Járai Zsigmond elmondta, hogy a további növekedéshez az új tőke jövő nyárig elegendő, legkésőbb akkorra tervezi a menedzsment a tőzsdei bevezetést is.

Kérdésre válaszolva Járai Zsigmond kifejtette, hogy olyan kormányzati szerepvállalásra készül csak, amely összeegyeztethető a biztosítóban végzett munkájával, például tanácsadó szerepkört vállal, ha arra felkérik.

A biztosítóba most beszállt kockázati tőketársaság japán tulajdonosa Ázsia legnagyobb internetes pénzügyi szolgáltatója, például nemrég adta el az AXA-nak az on-line életbiztosítóját. A CIG szakértői már most tanulmányozzák az ottani technológiát és termékeket, hogy azokat a magyar piacra adaptálják - mondta a felügyelő bizottság elnöke. Horváth Béla, az igazgatóság elnöke utalt arra, hogy a Keleten népszerű rák ellenes egészségügyi biztosítás is meghonosítható lenne Európában.

Az SBI European Fund magyarországi menedzselését az ELAN SBI Capital Partners Zrt. végzi. A vezérigazgatója, Tzvetkov Julián a tájékoztatón elmondta, hogy a CIG tőzsdei bevezetése alapot teremt a kockázati tőkealapnak a kiszállásra, de nem teszi ezt, egy ideig még a biztosítóban marad. Kérdésre válaszolva a várt hozamot 25 százalék felettinek nevezte.

A CIG Pannónia Életbiztosító az indulás évében, 2008-ban 4 milliárd forint díjbevételt ért el, ezt a múlt évben megháromszorozta - mondta Gaál Csaba vezérigazgató. Az új, befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosítások állománydíja - az egy évre vállalt befizetés - 4,8 milliárd forintot tett ki 2009-ben, az egy évvel korábbi 2 milliárd forint után. Ezzel ezen a rész-piacon 16 százalékos részesedést értek el. A CIG úgy tudott növekedni tavaly, hogy közben a piac 25 százalékkal szűkült az új szerzések terén - tette hozzá a vezérigazgató.

A CIG az ezt megelőző, a tavaly novemberben végrehajtott tőkeemelés után - a céginformáció szerint - 1.825.856.680 forint jegyzett tőkével rendelkezett. A mostani tőkeemelés még nem került átvezetésre a cégjegyzékben. A részvények névértéke 40 forint.

Az éves átlagdíj a CIG-nél 530 ezer forint, ez 20 százalékkal haladja meg a piaci átlagot.

Az eladott életbiztosítások 70-80 százalékát a Brokernet értékesítette, 10-13 százalék jutott a 300 fős saját értékesítő hálózatra, 10 százalék a 100 tagú egyéb biztosítás közvetítőkre, végül 5 százalék a román leányvállalat részesedése. Járai Zsigmond úgy vélte, hogy a Brokernet-es értékesítés terven felüli nagysága volt a gyors növekedés alapja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drog miatt a kispadon ölték meg feleségével együtt az edzőt

Meggyilkoltak két labdarúgóedzőt, s egyikük terhessége nyolcadik hónapjában levő feleségét… Tovább olvasom