Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Új-Zéland geotermikus csodavidékére látogatott Sólyom László

Rotoruába, Új-Zéland geotermikus képződményekkel tarkított vidékének központjába látogatott szombaton Sólyom László köztársasági elnök.

Az elnök és kísérete Aucklandból érkezett a városba, ahol először a SCION környezetvédelmi kutató intézetet keresték fel.

Sólyom Lászlót hagyományos maori üdvözléssel fogadták a létesítményben, amelynek vezetői áttekintést adtak a Magyarországgal is kapcsolatban álló cég tevékenységéről: a hulladék anyagok új termékké való feldolgozásáról, a hatékonyabb erdőgazdálkodási módszerekről, a biofeldolgozókon és bioenergián alapuló bioipari tevékenységről, és egyebek között olyan termékeket mutattak be, amelyek használat után elbomlanak.

Sólyom László ellátogatott a Wai-O-Tapu természetvédelmi területre, amely a geotermikus képződmények és jelenségek gazdag tárházát kínálja a látogatóknak. Szakértők szerint az utóbbi öt évezred legnagyobb vulkánkitörésének utóhatásai alakították ki, és formálják jelenleg is a rotoruai "csodaországot".

A földfelszín repedéseiből gőz, víz és sár szivárog a felszínre, és kisebb-nagyobb tavakban gyűlik össze.

Az oldott ásványi anyagok elkülönülésével nagyon változatos a terület színvilága. Rotorua környékén az 1950-es években még több mint 200 működő gejzír volt, mára azonban már csak alig 40 maradt, de még mindig mintegy 1200 geotermikus képződmény - gejzírek, források, iszapfortyogók, kovateraszok, valamint sólerakódások - találhatók ezen a vidéken.

Este az elnököt és kíséretét a mitai maori faluban vacsorán látták vendégül. Az ételeket forró köveken készítették el, s amíg a vacsora készült, egy maori csoport mutatta be Új-Zéland őslakosainak harcművészetét, harci táncait és énekeit.

Sólyom László vasárnap Új-Zéland fővárosába, Wellingtonba utazik, majd onnan négynapos látogatásra Ausztráliába látogat.

Olvasóink írták

  • 4. info2009* 2009. szeptember 29. 21:59
    „Itthon kellene a geotermikus csodakat latogatni es tamogatni.”
  • 3. janika 2009. szeptember 29. 19:18
    „Valóban nem a minimálbéresek és a csóró kifosztott nyugdíjasok pénzén utazgatnak ezek a "közjogi méltóságok" hanem az efféle semmirekellők miatt lopják meg a minimálbéreseket és a nyugdíjasokat!”
  • 2. LiamDevlin 2009. szeptember 26. 16:32
    „Meghívták! Azért van ott, és ne aggódj nem a te minimálbéredből, vagy a 40000ft-os nyugdíjadból vonták le az utazása költségeit... Egy szánalmas demagóg bohóc vagy, Ing.Böck..”
  • 1. Ing.Böck 2009. szeptember 26. 14:02
    „Fantasztikus ! és minek ? ?s ki fizette ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XVI. Benedek pápa Csehországba érkezett

Hivatalos látogatásra szombaton délelőtt Prágába érkezett XVI. Benedek pápa. A katolikus egyház feje… Tovább olvasom