Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Tüntetések után gazdasági bojkott Kenyában

A kenyai ellenzék pénteken megkezdte háromnapos tüntetés-sorozatának utolsó napját, és jelezték: gazdasági bojkottal folytatják a decemberi elnökválasztás eredménye elleni tiltakozást. Közben a kenyai rendőrség egyik szóvivője bejelentette, hogy szerda óta 14 embert halt a demonstrálókkal történt összecsapásokban.
A kenyai ellenzék vezetője Raila Odinga és követői szerint Mwai Kibaki államfő csalással nyerte meg a december 27-én tartott elnökválasztást. Odinga csütörtökön egyúttal azzal vádolta a rendfenntartó erőket, hogy "páratlan vérszomjjal" támadtak a békés tüntetőkre.Péntek a meghírdetett tüntetések utolsó napja -közölte az ellenzéki Narancs Demokratikus Mozgalom szóvivője. Salim Lone elmondta, hogy a továbbiakban a Mwai Kibaki elnökhöz közel álló keményvonalas emberek tulajdonában lévő cégek gazdasági bojkottjával folytatják a tiltakozást.

A szóvivő több vállalatot is említett, amelyek mind a Kikuyu törzs tagjainak tulajdonában vannak. Kibaki elnök szintén ehhez a törzshöz tartozik. Az ellenzék jelezte, hogy készek találkozni a Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár vezette közvetítő csoporttal, amely megpróbálja párbeszédre bírni a szemben álló feleket. Egyelőre nem lehet tudni, hogy Annan pontosan mikor érkezik Kenyába. Eredetileg keddre várták, de betegség miatt utazását el kellett halasztani. Csapatának két tagja, Graca Machel /Nelson Mandela felesége/, és Benjamin Mkapa volt tanzániai elnök már Nairobiban van. A

Kenya nyugati részén található Eldoret városában a rendőrök állítólagos tüntetőket üldözve betörtek egy helyi kórházba, ahol könnygázgránátot lőttek szét a baleseti osztályon, majd megvertek több orvost és nővért is. Nagyon brutálisak voltak - közölte a kórház egyik biztonsági őre. A kórház szóvivője szerint a rendőrök 14 embert vertek össze a kórházban. A december 27-én tartott elnökválasztást követő ellenzéki tüntetések után összecsapások törtek ki az Afrikában egyébként kifejezetten nyugodt államnak számító Kenyában. A helyenként etnikai tisztogatássá fajult zavargásokban legalább hétszáz embert halt meg, és mintegy negyedmillióan menekültek el otthonaikból. Elemzők attól tartanak, hogy a folytatódó politikai patthelyzet és erőszak káoszba sodorhatja az egyik legstabilabb afrikai államot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madárinfluenza Indiában: a víz is terjesztheti a betegséget

Az indiai Nyugat-Bengálban megjelent madárinfluenza jóval fertőzőbb, mint azt korábban gondolták a… Tovább olvasom