Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Tunéziában már 49 pártot jegyeznek

Tunéziában immár 49 párt létezik hivatalosan, miután öt újabb politikai szervezetet jegyeztek be az illetékes hatóságok - közölte szerdán a belügyminisztérium.

Amióta március 9-én feloszlatták a megbuktatott államfő, Zin el-Abidin ben Ali vezette Alkotmányos Demokratikus Egyesülés (RCD) nevű pártot, a belügyminisztériumra pártbejegyzési kérelmek özöne zúdult, július 24-én ugyanis megválasztják az ország alkotmányozó nemzetgyűlését.

Állítólag mintegy száz szervezet nyújtott be bejegyzési kérelmet a volt elnök bukása, január 14-e óta. Március 12-én a belügyminisztérium elutasította öt - köztük három vallási alapon létrejött - szervezet regisztrálását.

A politikai pártoknak gyakorlatilag négy hónapjuk van arra, hogy felkészüljenek a júliusi választásra. Az alkotmányozó nemzetgyűlésnek kell majd kidolgoznia és kihirdetnie az új alkotmányt, amelynek révén létrejön a második tunéziai köztársaság.

Az RCD-t 1988-ban alapította a hatalomból január közepén elűzött tunéziai elnök, aki 23 évig volt uralmon. Ben Ali idején Tunézia gyakorlatilag pártállam volt, az ország lakosságának közel negyede tagja volt az RCD-nek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége az atomkorszaknak Németországban?

Az ellenzéki pártok szerint a hétvégi baden-württembergi és rajna-pfalzi tartományi parlamenti… Tovább olvasom