Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Tömeges éhségsztrájk a romániai börtönökben

Több mint hatezer fogoly éhségsztrájkolt, illetve tiltakozott más módon vasárnap 24 romániai börtönben amnesztiát és jobb fogva tartási körülményeket követelve.
A bukaresti fegyházakban, illetve több vidéki börtönben szombaton kezdtek éhségsztrájkot a foglyok, csapkodták celláik ajtaját és ablakát, felgyújtották lepedőiket.

A tiltakozást egyrészt az váltotta ki, hogy a parlament illetékes bizottsága elutasított csütörtökön egy független képviselő által jegyzett törvénytervezetet, amely amnesztiát irányozott volna elő azon elítéltek számára, akiket öt évnél rövidebb időre ítéltek szabadságvesztésre. Becslések szerint közel tízezer ilyen fogoly van a romániai büntetés-végrehajtási intézetekben.

A tiltakozás másik oka a fogva tartás kifogásolható körülményeiben rejlik. Emberi jogi csoportok már korábban is bírálták a romániai börtönállapotokat, a fegyintézetek ugyanis túlzsúfoltak és rosszul vannak ellátva. Sok fogolynak cellatársával kell megosztania ágyát, a foglárok hiánya miatt pedig korlátozzák a szabadtéri sétákat és a testgyakorlást.

Monica Macovei igazságügy-miniszter vasárnap fogadkozott, hogy a kormány próbál javítani a fogva tartás körülményein, és új börtönöket építtet a túlzsúfoltság enyhítésére.

Krónika hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Chile volt diktátora, Augusto Pinochet

Elhunyt Chile volt diktátora, Augusto Pinochet - jelentette elsőként a CNN. Uralma alatt több mint… Tovább olvasom