Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Több százezren tüntettek Jemenben

Több százezren tüntettek kedden Jemen városaiban, követelve az ország államfőjének és közeli munkatársainak bíróság elé állítását.

Ez volt a legnagyobb megmozdulás-sorozat azóta, hogy Ali Abdalláh Száleh elnököt, aki megsebesült egy a palotája elleni rakétatámadásban, június 5-én gyógykezelésre Szaúd-Arábiába szállították.

A tüntetők közül több tízezren körülvették az ügyvezető elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi szanaai otthonát, amelyet a különleges erők katonái védenek. A tiltakozók fogadkoztak, hogy követeléseik teljesítéséig a helyükön maradnak.

A Száleh belső köréhez tartozók közül sokan az elnök távozása ellenére is az országban maradtak, köztük a fia, Ahmed, aki a hadsereg különleges erőinek és a Forradalmi Gárda nevű elitalakulatnak a parancsnoka.

A jemeni helyzet miatt Oroszország evakuálta állampolgárait az országból - közölte név nélkül nyilatkozva egy repülőtéri tisztviselő és egy kormánytisztviselő.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Szanaa-ba küldte megbízottját, Gamal bin Omárt, hogy tárgyaljon az ügyvezető elnökkel. Omárnak ez a harmadik jemeni útja február óta.

Egy ugyancsak neve elhallgatásával nyilatkozó magas beosztású jemeni hivatalos személy szerint a Rijádban ápolt Ali Abdalláh Száleh állapota "tragikus".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dróntámadásokat indít a CIA Jemenben

Felfegyverzett drónokat készül bevetni Jemenben az al-Kaida terrorszervezet vezetői ellen az… Tovább olvasom