Kisalföld logö

2018. 08. 17. péntek - Jácint 17°C | 28°C Még több cikk.

Több mint 3000 keresztényt öltek meg a hite miatt egy év alatt egy civil szervezet szerint

Több mint 3000 keresztényt öltek meg - kétharmadukat Nigériában - 2016 novembere és 2017 októbere között "a hitükkel kapcsolatos okok miatt" - közölte az Open Doors (Nyitott Ajtók) protestáns szervezet.
A szervezet idei jelentésében azt az 50 országot vizsgálta, amelyben a keresztények a legnagyobb üldöztetésnek vannak kitéve. A jelentés szerint 215 millió keresztény volt különböző szintű (erőstől a szélsőségesig terjedő) üldöztetés áldozata. 

Az éves jelentésben immár 17. éve Észak-Korea áll az első helyen, a kommunista országot Afganisztán, Szomália, Szudán, Pakisztán, Eritrea, Líbia, Irak, Jemen, Irán és India követi. 

2016. november 1-től 2017. október 31-ig legalább 3066 keresztényt öltek meg a vallásukkal kapcsolatos okok miatt az Open Doors szerint. Ez jóval kevesebb, mint a 2016-os jelentésben szereplő áldozatok száma (7106), de jóval több a 2017-es jelentésben szereplőkénél (1208 halott). 

"A 2017. évi jelentésben rögzített viszonylagos fegyvernyugvás a (dzsihadista) Boko Haram nigériai tevékenysége visszaesésének volt köszönhető. A gyilkosságok azonban újrakezdődtek az országban az állig felfegyverzett fulbék (afrikai népcsoport) által az ország középső övezetében élő keresztények ellen elkövetett támadásokkal" - írja a szervezet, amely szerint csak Nigériában mintegy 2000 keresztényt öltek meg. 

A szervezet szerint a dzsihadista csoportok visszaszorítása nem jelenti az üldöztetés csökkenését. Irakban például az Iszlám Állam terrorszervezet katonai veresége ellenére továbbra is keresztényellenes gyűlöletbeszéd folyik a radikalizálódott mecsetekben és síita körökben. 

A templomok elleni célzott támadások (bezárások, támadások, rongálások, felgyújtások) száma csökkent: 793 volt 2016 novembere és 2017 októbere között, szemben az egy évvel korábbi 1329-cel. 

"Ez a csökkenés jó hír, s főként annak tudható be, hogy Pakisztánban jobban őrzik a templomokat" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Michel Varton, az Open Doors franciaországi szervezetének igazgatója. 

A jelentésben még nem szerepel a délnyugat-pakisztáni Kvetta metodista temploma elleni 2017. decemberi véres dzsihadista támadás. 

Az Open Doors figyelmeztetett, hogy ezek az adatok, amelyek a terepen gyűjtött, illetve a sajtóban és az interneten megjelent információk révén bizonyított esetekre vonatkoznak, "elmaradnak a valóságtól". A világ legelzártabb országa, Észak-Korea például "megbízható adatok híján" nem szerepel a halottak számában. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A németek többsége szerint Merkel nem tölti ki negyedik ciklusát

A németek többsége szerint nem tölti ki negyedik ciklusát Angela Merkel kancellár, ha ismét… Tovább olvasom