Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Több mint 250 előállítás és hét sérült a prágai tüntetésen

Több mint 250 előállítás és hét sérült a prágai neonáci tüntetés mérlege - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Ladislav Bernásek, a prágai rendőr-főkapitányság szóvivője. A hét sérült közül hat neonáci, egy pedig rendőr.
Az előállítottak többségétől csak magyarázatot várt a rendőrség magatartásukkal kapcsolatban. Néhányuk ellen azonban kihágás - felszólítás figyelmen kívül hagyása, engedélyezett rendezvény megzavarása -, vagy bűncselekmény - a fasizmus népszerűsítése, garázdaság - miatt indult eljárás. A szóvivő szerint elképzelhető, hogy egyeseket hamarosan hatóság elleni támadás miatt is felelősségre vonnak majd.

A szombaton dél körül a Prága egyik elővárosban feltartóztatott körülbelül kétszáz fős neonáci csoportot tagjaitól különféle fegyvereket - baseballütőket, vasrudakat, szúró- és vágóeszközöket, gázpisztolyokat - gyűjtöttek be a rendőrök. Az újfasiszta csoportoknak nem sikerült bejutniuk a prágai zsidónegyedbe. Az ellenük készülő anarchisták tömege ezért délután négy óra körül feloszlott, ám egy kisebb csoport a Dvořák rakparton összetűzött a szkinhedekkel. Kisebb sérülések mindkét oldalon történtek, de a rendőrségnek hamar sikerült különválasztania a két tábort. Megakadályozta a hatóság a két tábor tervezett összetűzését a Palacky téren is, a szélsőjobboldaliak egy idő után elvonultak. Este az egyik belvárosi utcában anarchisták egy csoportja utcakővel dobálta a rendőröket, de gyorsan szétkergették őket, s harminc rendbontót előállítottak. Tíz német anarchistánál fegyvereket - főként vasrudakat - foglaltak le. Este kilenc körül a városban már nyugalom volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A spanyol király rendreutasította a nagyszájú venezuelai eln

Miért nem fogod be a szádat? - kiáltott rá János Károly spanyol király a venezuelai elnökre, Hugo… Tovább olvasom