Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Tízezrek tiltakoztak Obama reformja ellen

Több tízezren vonultak föl helyi idő szerint szombaton Washingtonban, tiltakozva az amerikai kormány tervezett egészségügyi reformja ellen. Ez volt az egyik legnagyobb tiltakozó akció Barack Obama ellen az elnök év eleji hivatalba lépése óta.
A tiltakozók szerint a tervezett reform ugrásszerűen megnöveli az állami kiadásokat, és túlságosan kiterjeszti az állami szerepvállalást. Volt, aki azt mázolta saját készítésű transzparensére, hogy Obama a szocializmus felé akarja vezetni az Egyesült Államokat. Obama egy minnesotai baseballstadionban választási kampányeseményre emlékeztető rendezvényen azt mondta, a reform bírálói közül sokan "félelmeket terjesztenek, ahelyett, hogy kiállnának egy komoly vitára".

Szombaton, szokásos heti rádióbeszédében is a reform mellett érvelt, többek között utalt egy pénzügyminisztériumi jelentésre, amely szerint a 65 éven aluli amerikaiak fele a következő tíz évben elveszíti a betegbiztosítását, ha nem reformálják meg a rendszert.

Egy Barack Obama amerikai elnököt Hitler-bajusszal ábrázoló plakát látható egy tüntetésen, amelyen több ezren tiltakoznak az elnök egészségügyi reformterve ellen Washingtonban 2009. szeptember 12-én.
Egy Barack Obama amerikai elnököt Hitler-bajusszal ábrázoló plakát látható egy tüntetésen, amelyen több ezren tiltakoznak az elnök egészségügyi reformterve ellen Washingtonban 2009. szeptember 12-én.


Az amerikai elnök szerdán a kongresszus előtt gyújtó hangú beszédben érvelt az egészségügyi reform mellett; elviselhetetlennek nevezte, hogy 46 millió amerikainak ne legyen egészségbiztosítása.

A republikánusok és a Demokrata Párt konzervatív szárnya ugyanakkor azzal riogat, hogy az állami egészségbiztosítás bevezetése az egész szektor államosításával fenyeget. Egyúttal figyelmeztettek arra, hogy "elszabadulhatnak" a reformra fordított kiadások.

A szombati tiltakozás szervezői és más, pénzügyi értelemben konzervatív csoportok a kisebb adóterhelés és a nagyobb költségvetési fegyelem hívei, és azt szeretnék, ha a kormányzat a lehető legkisebb mértékben avatkozna be az amerikaiak életébe.

Olvasóink írták

  • 5. vonLichthofen 2009. szeptember 15. 12:43
    „Nem emlékszem arra, hogy a Kisalföld mutatta volna GWBush -t a Baghdad-i mészárost ezzel a bajusszal, sem azokét, akik a tavaly téli tömeggyilkosságért felelősek.

    Obama hitlerbajszos képe már több mint egy hete itt van előttünk a KO-on, ez azt mutatja, hogy a lap függetlensége nemlétező, a szerkesztők diplomáciai érzéke és jóízlése nulla.
    Vagy azok hatalma végtelen akik a híreket manipulálják...”
  • 4. szk65 2009. szeptember 14. 16:44
    „Kedves hozzaszolok eloszor is a kislafold altal leirt cikk nem a valosagot mutatja ami tortenik Amerikaban.
    Masodszor ha nem latod az igasag mindd ket oldalat hulyeseget ne beszelj.”
  • 3. RudyD 2009. szeptember 14. 14:57
    „Nem lehet hogy az inkább Chaplin -bajusz?
    Amúgy meg igen is. Rá kell lépni a t...sarkukra a biztosítóknak. Gy.k. csak az ártatlan rászorultakat tömegmészárolják, nem mintha odaát nem lenne elég aki megérdemli, de mint anno, most sem azok hullanak.

    Ahelyett hogy kisegítenénk szegényeket a maradék hirtelen kiöregedett vizitdíj-automatáinkkal meg némi kórházi széffel. Tudnám még fokozni, de egyelőre nem érdemel több szót a téma...”
  • 2. macho 2009. szeptember 14. 04:37
    „Szolganepek ezek mind, csak a zsebuket feltik ezert hordanak puskat is. Pedig ha belegondolnanak jobban jonne ki mindenki egy allamilag iranyitott ellatassal. Igaz ez az oktatasra is. A vilag legdragabb egeszsegugye es a leggyatrabb oktatasa itt mukodik. Az utobbi latszik az elozohoz valo ragaszkodasbol is. Es mi meg ezt masoljuk...”
  • 1. 13.István 2009. szeptember 13. 18:32
    „Csak annyit amerikában kb. 46 millió állampolgárnak nincs EÜ. Biztosítása.
    Nem tudni azoknak akik egyátalán nem akarnak kötni mert nincs pénzük
    vagy megtudják fizetni az EÜ ellátást zsebből. Érdekes dolog azért tüntetnek-e,
    hogy az állam a biztosítás fejében pénzt vesz ki zsebükből, igy kevés marad az
    életvitelre ,vagy maguk sem tudják miért ? Azért az Elnököt a Dolfi bácsival össze-
    hasonlítani morbid ötletnek tartom .Főleg nem tetszik ,hogy lehozza képet a KISALFÖD
    a család napilapja.Ki engedte közölni ?
    Nekem Obama elnök szimpatikusab az előzönél !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elton John apa lesz?

Elton John örökbe akar fogadni egy ukrán kisfiút. A brit popénekes egy kijevi árvaházban találkozott a kisfiúval, akiről azt mondta: a 14 hónapos Lev meghódította a szívét, és szívesen magához venné. Tovább olvasom