Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Titkos adatgyűjtés - Gerhard Schrödert is lehallgatta az NSA

A szociáldemokrata politikus neve legkésőbb 2002-től szerepelt egy listán.
- Nemcsak Angela Merkel jelenlegi német kancellárt, hanem elődjét, Gerhard Schrödert is lehallgatta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a szervezettől kiszivárogtatott dokumentumok alapján - jelentette kedden online kiadásában a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap, valamint az NDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság a hírportálján.

A beszámoló szerint a szociáldemokrata politikus neve legkésőbb 2002-től szerepelt egy listán, amely az NSA a megfigyelésre kijelölt személyeket és intézményeket vezette.

Az SZ és az NDR a dokumentumot eljuttatta amerikai kormányzati köröknek és az NSA tevékenységét ismerő forrásoknak. Egyikük azzal magyarázta Schröder megfigyelését, hogy az Irak megtámadására irányuló amerikai kezdeményezés német kormányzati elutasítása miatt "volt ok feltételezni, hogy nem járul hozzá a szövetség sikeréhez".

Az amerikai szolgálat nem csupán a kancellár mobiltelefonnal folytatott kommunikációja során automatikusan keletkező adatokat - az egyebek között a helyre, időre vonatkozó úgynevezett metaadatokat - rögzítette, hanem a kommunikáció tartalmát, vagyis a beszélgetéseket és az üzeneteket is.

Gerhard Schröder, aki 1998 és 2005 között volt kancellár, az SZ és az NDR megkeresésére azt mondta: "akkoriban nem gondoltam volna, hogy az amerikai szolgálatok lehallgatnak, de most már nem lep meg az ügy".
Az NSA volt munkatársától, Edward Snowdentől származó iratok alapján tavaly októberben kiderült, hogy az ügynökség valószínűleg megfigyelte Angela Merkel mobiltelefonját. A művelet 2002-ben kezdődött a dokumentumok szerint, amelyeket azonban az SZ és az NDR forrásai másként értelmeznek. Úgy vélik, hogy nem Merkel, hanem a német kancellár megfigyelése kezdődhetett 2002-ben, azaz Merkel mobilját csak a hivatalba lépésétől, 2005 végétől figyelhette az NSA.

Edward Snowden az NDR-nek a közelmúltban adott interjúban elmondta: nem akar új információkat közölni, mert az NSA-dokumentumokkal rendelkező újságírók feladata eldönteni, hogy mely adatok nyilvánosságához fűződik közérdek. Ugyanakkor megjegyezte, szerinte nem logikus, hogy valaki, aki a német kormány szándékai iránt érdeklődik, csak Angela Merkelt figyeli, a kancellár tanácsadói és miniszterei közül pedig senkit sem.

Barack Obama amerikai elnök egy januári beszédében ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szolgálatai a jövőben nem hallgatják le baráti államok vezetőit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félretájékoztatták az amerikai magyar szavazókat

NVI kiküldött értesítésében 2014. április 6-át jelöli meg a szavazás dátumának, holott az amerikai… Tovább olvasom