Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Tiranában tárgyalt Gyurcsány Ferenc

Hosszú távú európai stabilitás nem létezik balkáni stabilitás nélkül - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az albán fővárosban. A miniszterelnök tiranai tárgyalásain hangsúlyozta: Albánia európai szellemiségű választ igyekszik adni a nyugat-balkáni térség kihívásaira, és Magyarország maradéktalanul támogatja az euroatlanti integrálódásban.
Azért jöttünk, hogy kifejezzük támogatásunkat annak az Albániának, amely világosan eldöntötte, hogy nem a nemzeti radikalizmus és az izoláció útját, hanem az európai utat választja - mondta Gyurcsány Ferenc Tiranában, az albán miniszterelnökkel folytatott körülbelül egyórás megbeszélés után. A magyar kormányfő a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Albániának nemcsak barátja és szövetségese Magyarország, hanem úgymond nagykövete is, amely feladatának tekinti, hogy egyengesse Albánia útját az euroatlanti integráció felé.

Vendéglátója, Sali Berisha albán miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy az albánok szeretet királynője, Apponyi Geraldine magyar volt, de Magyarország az utóbbi 15 évben is nagyon értékes barátja volt a kis balkáni országnak.

A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy gazdasági, kulturális és katonai területen is közösen serkenteni fogják a két ország kapcsolatait. Az albán miniszterelnök a koszovói rendezés ügyét is szóba hozta. Nyilatkozatából kiviláglik, hogy bizalommal tekint a tárgyalásokat irányító finn diplomata, Martti Ahtisaari várható döntésére, és úgy gondolja, egyaránt teljesíteni kell a koszovói albán többség akaratát, vagyis a függetlenséget és biztosítani a szerb kisebbség jogait.

Az albán és a magyar miniszterelnök ma délelőtt egyaránt részt vesz a közép-európai kezdeményezés miniszterelnöki csúcsértekezletén, amelyen a térség gazdasága, illetve fenntartható fejlődése a fő téma.

Krónika Hírszolgálat

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtalálták a lengyel bányászok holttestét

Megtalálták szerda éjjel a lengyelországi bányaszerencsétlenségben eltűnt tizenöt bányász… Tovább olvasom