Kisalföld logö

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 12°C | 23°C Még több cikk.

Tilos a szexről nyíltan beszélni a kínai rádiókban

Tizenegy rádióműsort tiltottak be a kínai hatóságok, mert szerintük a műsorokban túlságosan nyíltan beszéltek a szexről. A rádió és tévétársaságokat érintő korlátozások sorában a közönségesnek vélt, vagy a szexuális témájú műsorok ellen indított hadjáratot a kínai rádió és televízió testület.
A hatóságok a "túlzottan szeméremsértő magatartást", egyebek között a szexuális élettel, a szexualitással kapcsolatos szerek hatékonyságával foglalkozó és más hasonló témájú műsorokat vették célba. A szerelemről, szexről és más bizalmas témákról szóló beszélgetések rendkívül népszerűek Kínában, azonban a műsorok készítői gyakran kerülnek összetűzésbe a konzervatív kommunista gondolkodásmódú döntéshozókkal. A legutóbbi tilalom alá került műsorokat dél-, és közép-Kínában öt állomás sugározta. A testület közleménye szerint felelősségre fogják vonni a készítőket, arra azonban nem tértek ki, hogy bűnügyi eljárást is indítanak-e ellenük.

A hatóságok korábban két rádióadást tiltottak be, amelyben nyíltan beszéltek a szexről és a kábítószerekről. Korábban a televíziós jövendőmondó, a plasztikai sebészeti és a nemi átváltoztatást bemutató műsorokat vetették le a műsorról, miután túlzottan közönségesnek találták a programokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Letartóztatták O.J Simpsont

Fegyveres rablás gyanújával Las Vegasban vasárnap letartóztatták O.J Simpsont - jelentette vasárnap… Tovább olvasom