Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Terrortámadásra emlékezők között robbantottak Pakisztánban

Pakisztán - Tizenegy rendőr halt meg Pakisztán fővárosában vasárnap, amikor robbanás történt a Vörös Mecset elleni támadás első évfordulójára emlékező tüntetésen. A több ezer fős megmozduláson beszédet mondó szélsőséges iszlamista vezetők Pervez Musarraf pakisztáni elnök felakasztását követelték a több mint száz ember halálát okozó ostrom miatt.
Az Iszlámábád szívében lévő, keményvonalas iszlám törvénykezést hirdető mecsetet és iskolát 2007 július 3-án vették körbe a pakisztáni biztonsági erők, és nyolc napos ostrom után foglalták el.

A robbanás 15 perccel azután történt, hogy a tüntetők elkezdték elhagyni a demonstráció színhelyét - közölte az AFP francia hírügynökséggel a rendfenntartó erők egy magas rangú tagja. A tisztviselő elmondása szerint 11 rendőr halt meg a robbanásban, amit feltehetően egy öngyilkos merénylő követett el egy, a mecsettől pár száz méternyire lévő kereszteződésnél. Több tucatnyian sérültek meg. A megmozdulást több ezer rendőr biztosította, akik szögesdrót-akadályokkal tartották távol az autókat a demonstráció helyszínétől. A rendőrök ellenőrzőpontokat is felállítottak, ahol fegyvereket keresve átkutatták a tüntetésre igyekvő embereket.

Egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselő még a tüntetés kezdetén úgy nyilatkozott: "semmit sem hagynak a véletlenre". A tüntetésen beszédet mondó szélsőséges iszlamista vezetők "az Egyesült Államok parancsának engedelmeskedő" Pervez Musarraf pakisztáni elnököt tették felelőssé a Vörös Mecset elleni tavalyi ostromért, és az államfő elítélését, valamint nyilvános felakasztását követelték. A szónokok az Afganisztánban harcoló amerikai és NATO-csapatok elleni szent háborúra szólították fel hallgatóságukat, valamint nem részletezett akciókkal fenyegettek arra az esetre, ha a mecset bebörtönzött vezetőjének bármi baja is esne.

Abdul Azizt az ostrom második napján fogták el, amikor női ruhába bújva próbált elmenekülni a körbezárt épületegyüttesből, az azt elhagyó lánytanulók között megbújva. A pakisztáni főváros szívében található Vörös Mecsetet, amelynek vezetői a legszigorúbb iszlamista törvénykezés bevezetését követelték, 2007 július 3-án vették körbe a biztonsági erők a diákok és a rendőrök között kitört összecsapás után. A nyolc napig tartó ostromban több mint százan haltak meg, és a támadás öngyilkos merényletek sorát indította el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőn szavaz a szerb parlament a 27 fős kormányról

Szerbia - Igen népes, huszonhét tagú kormányt szavaz meg várhatólag hétfőn a szerb parlament. A… Tovább olvasom