Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Támad a tél Európában: lezárt repülőterek, járhatatlan utak

Átmenetileg lezárták vasárnap délután a frankfurti repülőteret az erős havazás miatt, törölték a Lufthansa két budapesti járatát is.
A vasárnap reggelre lehullott, helyenként több mint félméteres hó és a fagypont alatti hőmérséklet nagy káoszt okozott a közlekedésben a Balkán-félszigeten.

Szerbiában már két emberéletet követelt az ítéletidő. A Vajdaság több útján, így a magyar határhoz vezető autópályán órákig vesztegeltek az autóbuszok és gépkocsik, amíg ki tudták őket szabadítani a hó fogságából.

Belgrádtól északra a vonatok több órát késtek. A fővárostól délre fekvő Ljig városban ezrek voltak áram és fűtés nélkül az áramvezetékek megrongálódása miatt.

Egy asszony egészséges kisgyermeknek adott életet az őt kórházba szállító teherautóban, amely szintén a hóban rekedt. A kislány a Snezena (Hófehérke) nevet kapta.

Ivica Dacic szerb kormányfő és belügyminiszter minden rendelkezésre álló rendőri erőt a mentéshez vezényelt.

A hatóságok felszólították az embereket, hogy lehetőség szerint ne hagyják el otthonukat.

Erős havazás volt Bosznia-Hercegovinában és Szlovéniában is.

A sűrű havazás és az orkánszerű szél miatt nem tudott elindulni a tervezett időben szombaton Joachim Gauck német szövetségi elnök repülőgépe a zágrábi repülőtérről, amely a rendkívül zord időjárás miatt órákig nem indított és nem fogadott semmilyen légi járművet.

Az APA hírügynökség szerint péntek este óta "hóban fuldoklott" Horvátország, és különösen a fővárosa, ahol több mint 200 járművel folyamatosan takarították az utakat. Zágrábot már szombatra virradóra 19-38 centiméter vastagságú friss hó borította be, komoly nehézséget okozva a tömegközlekedésben, néhány városrészben még az áramszolgáltatásban is fennakadások keletkeztek.

Vasárnapra Horvátország túlnyomó részén helyreállt a közlekedés, jelentette a helyi média, figyelmeztetve, hogy helyenként továbbra is jegesedéssel, útlezárásokkal kell számolni.

Dél-Dalmáciában és a Velebit-hegység térségében vasárnapra se lankadt az orkánszerű szél ereje, helyenként óránként 155-200 kilométer sebességű széllökések voltak. Karlobag környékén több településen vasárnap délelőtt sem állt helyre az áramellátás. Rijeka környékén alábbhagyott a szél, de egyes szakaszokon vasárnap is szünetelt a kompközlekedés.

Zágrábban és az ország keleti részében járhatóvá tették az utak többségét, egyes útszakaszokon azonban még vasárnap sem oldották fel az útzárat.

A Jutarnji List című horvát újság úgy tudja, hogy a hókotróknak 2600 kilométernyi útszakaszon kellett takarítani. A főváros, Zágráb utcáira pedig 500 tonna sót szórtak ki egyetlen éjszaka alatt.

Moszkvában szombaton több mint hétezer hómunkás dolgozott, hogy mérsékelje a sűrű hóesés okozta közlekedési gondokat. A hó mellett a jegesedés is akadályozta a közlekedést, számos városrészben kilométeres dugók alakultak ki, a város három nemzetközi repülőterén sok volt a késés és a járatkiesés.

Az orosz polgári védelem minisztériumának szóvivője arról tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy az utóbbi 20 év legkeményebb tele lesz az idei.

Átmenetileg lezárták vasárnap délután a frankfurti repülőteret az erős havazás miatt, törölték a Lufthansa két budapesti járatát is.

A legnagyobb német repülőtéren a havazás miatt számos járat késett, ezért akkora torlódás alakult ki, hogy új gépeket nem tudnak fogadni - közölte a reptér egy szóvivője. A repülőtér honlapján közölt menetrend szerint a vasárnap délutáni járatok többségét törölték vagy más repülőtérre irányították át.

A törölt járatok között jelzik a Lufthansa LH 1340-es számú, Frankfurtból Budapestre, illetve LH 1341-es számú, Budapestről Frankfurtba közlekedő vasárnapi járatát is.

A havazás Németország számos térségében fennakadásokat okozott a közlekedésben. A balesetek száma is jelentős. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban például szombat reggeltől vasárnap délutánig 480 közlekedési baleset történt, ezekben összesen 54-en sérültek meg, hatan súlyosan.

Lengyelországban három, Csehországban pedig egy ember halt meg a fagyos időjárás miatt a hétvégén.

Lengyelországban az ország számos részében esett mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, a fagy miatt három férfi halt meg. Koruk 35 és 87 év között volt. A hideg két áldozatot szedett Lengyelország középső részén, a harmadik halottra az ország keleti vidékén találtak rá - közölte egy rendőrségi szóvivő szombat este.

Lengyelországban az első hideghullám már 14 halottat szedett októberben, tavaly hozzávetőleg kétszázan haltak meg kihűlés miatt. Az áldozatok jórészt hajléktalanok.

A szomszédos Csehországban még hidegebbre fordult az időjárás, a hőmérséklet mínusz 27 fokig süllyedt. Az idei tél első áldozata az ország északi részén, Plavyban halt meg. A 67 éves férfi holttestére otthonának közelében találtak rá a hatóságok tájékoztatása szerint.

Romániában a parlamenti választásokat nehezítette meg a hófúvás és esőzés. A zord időjárás főleg az ország nyugati részén, a Bánságban okozott gondot. Fennakadások voltak az áramellátásban: 180 szavazóhelyiség több órára áram nélkül maradt. A voksolás kezdetén több tucat szavazóhelyiség késve nyitott ki, mert az urna-biztosok nem tudták időben megközelíteni.



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiújult a rák Hugo Cháveznél, napokon belül megműtik Kubában

Kiújult rákbetegsége, ezért ismét Kubába utazik Hugo Chávez venezuelai elnök, hogy napokon belül… Tovább olvasom