Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Szomália partjainál kalózok garázdálkodnak

Szomália - Egy iráni, egy japán és egy német hajót foglaltak el kalózok csütörtökön Szomália partjainál - közölte a nemzetközi tengerészeti hivatal (IMB).
A példanélküliként jellemzett támadássorozat kapcsán a hivatal az ENSZ és a nemzetközi közösség segítségét kérte a kalóztámadások megállítására.

Mindhárom hajót az Ádeni-öbölben, egymáshoz nagyon közeli helyen foglalták el kalózok - közölte Noel Choong, az IMB kalózfigyelő központjának vezetője. Az iráni tankert közép-európai idő szerint reggel 4 órakor foglalták el, míg a japán tankert egy órával később. A német teherhajót pedig közép-európai idő szerint 11 óra előtt vették birtokukba a kalózok. Choong azt nem tudta megmondani, hogy a három hajót ugyanazok rabolták-e el.

Noel Choong közölte: nyomást akarnak gyakorolni az ENSZ-re és a nemzetközi közösségre, hogy tegynek valamit a kalóztámadások megállítására. Az IMB kalózfigyelő központjának vezetője szerint az ENSZ közbelépése nélkül semmit nem lehet tenni, mivel Szomáliának nincsen központi kormánya.

A több mint egy évtizede tartó polgárháború sújtotta Szomália partjainak közelében tavaly több mint két tucatnyi hajót raboltak el, és további 230-300 hajót támadtak meg kalózok. A tengerészeket arra figyelmeztetik, hogy tartsák távol magukat a veszélyesnek számító vizektől. Az Ádeni-öbölben április és június között 19 kalóztámadás történt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolai lövöldözés az Egyesült Államokban

Egyesült Államok - Egy 16 éves fiú meghalt csütörtökön az amerikai Tennessee államban, miután egyik… Tovább olvasom