Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Szexuális bűncselekmények egy holland egyházi internátusban

Egy hollandiai szalézi internátus több papját és szerzetesét szexuális bűncselekményekkel vádolják egykori diákok.

A megrontással vádolt szalézi papok és szerzetesek a hatvanas-hetvenes években követték el tetteiket és egyikük a katolikus intézmény holland kongregációja vezetőségének is tagja - számol be róla kedden az NRC Handelsblad holland újság honlapjának egyik híre. A ,s-heerenbergi internátus egyik volt növendéke azzal vádolta meg az egyházi vezetőt, hogy a hatvanas években volt áldozata, egy másik egykori növendék pedig azt mondta, hogy őt csak megkörnyékezte a pap, aki tagadja a vádakat.

Az elmúlt napokban sorozatosan jelentkeznek a szalézi internátus egykori növendékei hasonló vádakkal, számuk eléri a tizenötöt - jelenti a honlap. Eddig tíz papot és két szerzetest neveztek meg, a szexuális zaklatástól a megerőszakolásig terjednek a vádak. Az esetek 1959 és 1971 között fordultak elő - büntetőjogilag már elévültek.

Időközben több tucat más római-katolikus internátus, iskola és szeminárium egykori növendékei jelentkeztek, általában a napilapoknál, de a katolikus egyház Segítség és Jog nevű panaszbizottságánál is.

Egy szalézi atya áldozata, André Lubbers (58) tanúvallomásában elmondta, hogy 1959 és 1963 között gyakorta megerőszakolta a pap. "Évekkel ezelőtt beszéltem is vele. Nem arról van szó, hogy pénzt vagy akár bocsánatot akarok tőle. Hanem a beismerésről. Én már túl vagyok rajta, de sok sorstársam még nem. Ezért kell tiszta vizet önteni a pohárba, egy országos vizsgálat révén." - idézte a honlap Lubberst, aki maga is lelki segítséget nyújt szexuális bűncselekmények áldozatainak.

Több párt is követeli az igazságügyi minisztertől, hogy indítson vizsgálatot, de a kormány meg akarja előbb várni az egyház belső vizsgálatának az eredményét.

Olvasóink írták

  • 1. CsabaKiraly 2010. március 03. 04:30
    „Koeman te tudsz errol? :-))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ikonfestő hét templomot rabolt ki

Fél év alatt hét templomot fosztott ki Nyugat-Ukrajnában egy kárpátaljai ikonfestő, aki a börtönben… Tovább olvasom