Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Szerb alelnöke is lesz a jobboldali horvát kormánynak

A horvátországi szerb kisebbség képviselője is tagja lesz a második Sanader-kormánynak. A konzervatív Ivo Sanader miniszterelnök vezette Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) koalíciós pénteken Zágrábban megállapodást kötött az Önálló Demokratikus Szerb Párttal (SDSS), és ennek értelmében Szlobodan Uzelac kormányfőhelyettes lesz.
Uzelac a miniszterelnöki tisztség mellett a gazdaságfejlesztési tárcát is megkapja. Eddig államtitkárként dolgozott a tudományügyi, oktatási és sportminisztériumban.

A szerb párt képviselőinek egyébként még néhány államtitkári és miniszterhelyettesi poszt jutott az új, jobbközép kabinetben. A kormányfő megállapodást kötött az olasz kisebbség képviselőjével, Furio Radin képviselővel is, s így 83-ra emelkedett a kormánypártiak száma a 153 tagú horvát Saborban, azaz országgyűlésben.

Így Sanader nyugodtan várja a szombati szavazást a kormányról. A szerb kisebbség bevonása a kormányzásba arra is utal, hogy lassanként begyógyulnak a két nemzet között dúló véres háború sebei, és a horvátországi szerb kisebbség fokozatosan visszatér a horvát politikai életbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnt egy norvég síelő Kasmírban

Egy norvég turista három napja eltűnt az indai Kasmír területén, a gulmargi síparadicsomban - tudta… Tovább olvasom