Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Szélsőséges iszlamisták megölték a síiták vezetőjét Nigériában

Szélsőséges iszlamisták megölték a nigériai síiták vezetőjét.
Az észak-nigériai Kano állam rendőrségének szóvivője pénteken elmondta, hogy Muhammed Alit saját házában lőtték agyon. A bűncselekmény mögött a szélsőséges iszlám eszméket valló Boko Haram szekta áll. Az elkövetőt, feleségét és öt gyermekét is letartóztatták, lőfegyvereket, lőszert és pokolgépeket találtak náluk.

A Boko Haram véres harcot vív a gyenge lábakon álló központi kormány ellen, s egy iszlamista állam létrehozását akarja az ország - túlnyomórészt muszlimok lakta - északi részében. Céljai közé tartozik, hogy a 160 milliós vegyes etnikumú nyugat-afrikai országban bevezessék a saríát, az iszlám törvénykezést, és követeli bebörtönzött emberei szabadon bocsátását.

Az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan lazán szerveződő szekta - amelynek neve hausa nyelven azt jelenti: "a nyugati tanítás bűn" - számos merényletet, támadást hajtott végre 2009 közepe óta, összesen több mint ezer ember halálát okozva.

A nigériai lakosság megközelítőleg fele muzulmán vallású, többségükben a szunnita irányzatot követik. Az utóbbi években azonban egyre népszerűbbé vált a síita irányzat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A cölibátus eltörlését, női papokat javasolnak az írországi katolikusok

A cölibátus eltörlése és a nők pappá szentelése jelenthet megoldást a pedofilbotrányoktól… Tovább olvasom