Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Szegénnyé lesz milliónyi osztrák

Hozzávetőleg egymillió embert fenyeget a szegénység Ausztriában, miközben évről évre gyarapodik a gazdagok száma - derül ki egy szociográfiai felmérésből.
Az Osztrák Politikafejlesztési és -tanácsadó Társaság (ÖGPP) hétfőn közzétett jelentése kiemeli, hogy az utóbbi években gyakorlatilag változatlan azok aránya, akik a szegénység árnyékában élnek. Az osztrák lakosság 12-13 százalékának kell kijönnie a hivatalos szegénységi küszöböt jelentő havi 893 eurós vagy ennél alacsonyabb jövedelemből. A legérintettebbek közé főleg a munkanélküliek, a gyermeküket egyedül nevelők, a sokgyermekes családok és a bevándorlók tartoznak.

Ugyancsak veszélyfokozó tényező, hogy egyre kevesebb keresőképes embert foglalkoztatnak teljes munkaidőben, arányuk az állással rendelkezők 57 százalékára zsugorodott az utóbbi években. 2003 és 2006 között 12 százalékkal 230 ezerre nőtt azoknak a száma, akiket annak ellenére fenyeget az elnyomorodás réme, hogy folyamatosan dolgoznak. Tetemes a férfiak és nők jövedelmi szintje közötti különbség is.

Andreas Höferl politikai tanácsadó a tanulmányt ismertetve elmondta, hogy a szegények és a gazdagok közötti olló Ausztriában is mind jobban kinyílik. A pénzvagyon az utóbbi tíz évben a kétszeresére - bő 2155 milliárd euróra - emelkedett az országban (az anyagi javakkal együtt 3440 milliárd euróra). Míg azonban az alacsony keresetűek jövedelme alig 9 százalékkal növekedett a vizsgált időszakban, addig a felső egyharmad jövedelme 40 százalékkal lett több.

A tehetős és gazdag emberek száma mintegy 700 ezerre tehető, ők alkotják a lakosság 8 százalékát. Az ÖGPP összesítése szerint mintegy 70 ezer dollármilliomos él az országban, 17 százalékkal több, mint 2003-ban.

A társadalombiztosítási rendszer keretében újraelosztott jövedelmek aránya és összege lényegében stagnál. A támogatások és a segélyek összege évi 71 milliárd euróra rúg, a hazai össztermékhez viszonyított hányaduk (az úgynevezett szociális kvóta) 29 százalékon áll.

Olvasóink írták

61 hozzászólás
  • 61. matriné 2009. január 25. 10:33
    „Ahhoz, hogy a sógoréknál is egyre rosszabb lehet, akkor ide Magyarországra jöttek tanulmányútra! Mi lenne, ismét monarchiát akarnának Gyurcsány és Orbán dinasztiákból építeni? Pancserokból van bőven ebben az országban, akik e vezérek szekerét tolja! Lehet, hogy sógoréknál is akad egy tucat pancser?”
  • 60. ungi 2009. január 23. 09:20
    „Stanislaus! Az AMS oldalan sok minden le van irva, es meg sem ugy müködik. Kriterium az is, hogy bejelentett lakcim kell ahhoz, hogy kapd a segelyt, tehat ha ingazol, akkor mar nem is jar. Ha elhagyod az orszagot, (pl. nyaralni mesz) bejelentesi kötelezettseged van, amely idöszakra szinten nem jar a segely. Korhazi apolas tenyleg ingyenes, de ha csak az alapbiztositasod van, akkor bizony kaphatsz egy szep kis szamlat a vegen, persze nem minden esetben, ez a beavatkozas fajtajatol is függ.Halapenz tenyleg nincs a gyakorlatban (en is azt hittem) de azert a fizikoterapias kezeleseknel lattam, es meglepödtem, hogy a gyogymasszörtöl kezdve, a therapias apoloig mindenki elfogadja a "borravalot".50 ev feletti volt kollegam "NOTSTAND" -on van, havi segelye a jelen pillanatban 430 euro.Ferjem is volt munkanelküli, 25 ev folyamatos munkaviszony utan 9 honapig jart neki havi 920 euro. A brutto 1600-as fizetesere.Tehat ezidaig en csak a tapasztalataimat irtam le.De abban egyetertek veled, hogy a szocialis es jogbiztonsag sokkal jobban müködik, mint nalunk.”
  • 59. elemér 2009. január 22. 13:49
    „Persze hogy vigan meglehet élni, ezért járnak az EU-ban dolgozni és nem forditva. USA-ban pedig a szociális juttatásokat is kijátszák különbözö trükkökel. Ideiglenes foglalalkoztatás, betanitás, kipróbálás stb. Obama bevezeti az univerzális beteg segéjt. Ez ellen kézzel lábbal kapáloznak az érdekeltek, mert lenyomja az árakat.”
  • 58. Stanislaus 2009. január 22. 12:49
    „Csak a pontosság kedvéért: Munkanélküli segély Ausztiában legkésöbb 4 héttel (azaz egy hónappal) a munkaviszony megszünése után jár, még akkor is, ha te mondasz fel. A brutto fizetés 55-80%-ig terjed, attól függöen, hogy egyedülálló vagy-e, van-e családi pótlék gyerekek után, van-e keresö házastárs, hány éves vagy, stb. Így tévedés, hogy ez az összeg 750-850 EUR között mozog. Az én esetemben 1.150,- Eur lenne és 6 hónapig járna. 1.200,- Eur a felsö határ. Nem kell túl sok idö munkaviszony ahhoz, hogy jogosult legyen rá valaki. Kitétel, hogy az igénylést megelözö két évben 12 hónap folyamatos munkaviszonyt tudjon valaki felmutatni. Ebben az estben már 5 hónapra jár munkanélküli. (Ez a minimum idöszak). Ez az életkorral és a munkaviszonyi évek növekedésével nyilván automatikusan emelkedik. A te példádra visszatérve, ha 50 év feletti vagy és az elmúlt 15 évben 9 év folyamatos munkaviszonyod volt, akkor 12 hónap munkanélküli segélyre vagy jogosult.
    A Notstandshilfe (a munkanélküli segély után járó segély) korlátlan idöre szól és a munkanélküli segély 92%-95%-a ill. max. 772,- EUR. Elsö körben 1 évig kapod, utána hosszabítható. Egyébként az AMS oldalán minden részletesen le van íva.
    Most, hogy ezt tisztáztuk, nyilvánvalóan látszik, hogy Ausztriában nagymértékü szociális- és jogbiztonság uralkodik. Nem csak a munkanélküli segélyre, hanem a nyugdíjakra és az orvosi ellátásra is vonatkozik ez. Nincs hálapénz, nem kell a szülésért (egyéb mütétekért) százezer forintokat jattolni. Minden megy a betegbiztosításon keresztül.1.300,- Euroból egyedül valóban nem könnyü Ausztriában megélni, de meg lehet (szülöi támogatás nélkül). Ha egy háztartásban ketten keresnek (mindegyik 1.300,- Eurot), abból viszont már vígan meg lehet élni.”
  • 57. lolita 2009. január 21. 08:39
    „UNGI! Ertelmesesen megfogalmaztad pontosan igy van ahogy leirtad!”
  • 56. ungi 2009. január 21. 06:04
    „Olvastam itt par dolgot, ami nagyon meglepett. Munkanelküli segely akkor is ha en mondok fel, csak harom honap utan jar, ami a brutto fizetes 55%-a. Az kb. 750-850 euro között mozog. Idötartama a meglevö munkaviszonnyal függ össze, pl. 15 ev folyamatos munkaviszony utan 9 honapig jar. Utanna van esely arra, hogy az ember "notstand" tamogatast kapjon, ami azonban nem több, mint havi 600 euro, es ez folyamatosan csökkenik.Ott ez a penz semmivel sem er többet, mint itthon az 56000 ezer forint. Nem lehet, es nem is akarom a ket orszagot összehasonlitani.Mas mentalitas, mas szemlelet.Kivülallokent betekintve az ember nem latja a lenyeget. Ki kell probalni, mire eleg ott az 1300 euro, ott kell elni, ott kell adozni, vasarolni. Ott dolgozni, itt elni, megint mas dolog.Sok ember csak azt latja, milyen jo azoknak, akik kinn dolgoznak, mert sokat keresnek. Ebböl következtetnek, hogy bizonyara jol megy a "sogoroknak" is. Teves elkepzeles.”
  • 55. elemér 2009. január 21. 01:17
    „Nem segiteni, hanem megérteni kell öket. Segitségre ti vagytok inkáb rászorulva. Majd mi segitünk.”
  • 54. Obama 2009. január 20. 23:54
    „....szegény osztrákok...nagyon sajnálom őket...nem kellene összefognunk és segítsűnk rajtuk???”
  • 53. elemér 2009. január 20. 20:52
    „Persze az Osztrákoknak természetes az átjárás. Mielött itt velem okoskodnának, nagyanyám osztrák volt.”
  • 52. elemér 2009. január 20. 20:48
    „Mo.-ra az megy akinek van rokonsága, közeli familiája. Normális ember aki nyugaton él hossab ideig az oda nem jár. Megvan minden kényelme nyugaton. Nyugati ember az jóval tájékozotab Eu.-ban és a nagyvilágban.”
  • 51. gazdagne 2009. január 20. 19:08
    „hát persze,ott is vannak szegények és ezek a szegények jönnek Magyarországra”
  • 50. elemér 2009. január 20. 18:55
    „Drágaság és szegénység begyürüzte a világot, de legjobban a szegényeket érinti. Nekünk kell a világot talpra állitani mert mi vagyunk erre hivatottak. Nemtudom hogy egyeseknek miért olyan nehéz ezt ésszel felfogni. Nekünk van a legtöbb tapasztalatunk. Elfelejtették sokan hogy a világ az romokban állt és mi talpraállitottuk.”
  • 49. lolita 2009. január 20. 17:58
    „Itt is vannak ramaty emberek akiknek eszük agaba sincs dolgozni,ezek igenytelenek eleg ami segelyt kapnap amiböl piara telik a többit a jotekonysag adja nekik,vagyis a mi adonkbol tartsuk el öket!Austria volt valamikor egy olyan orszag ahol az emberek jol eltek,igen!De a schiling korszaknak vege az mar a multe most euro van,dragasag es szegenyseg!”
  • 48. elemér 2009. január 20. 17:51
    „45. hozzászólás pancser
    Igazság az hogy ott neméri meg a munka, tehát ne csodálkozz.”
  • 47. elemér 2009. január 20. 17:47
    „Tati ha valami fontos lenne, lehet az bármi azt leközli a Kisalföld és én majd azt kiegészitem. Nemlehetett csendben maradni tati, mert a ruszki furkálodott és uszitotta a népet. Mo.-nak pedig nemvolt jó nemzetiségi politikája. Ez volt a naciolizmus korszaka. Mai korszak pedig globalizmus és a begyürüzédés. Azért a határon bellül is megnyomják a fejeket, de én nem akarok személyeskedni.”
  • 46. lolita 2009. január 20. 17:39
    „Hogy 100 evvel ezelött mi volt mi nem na meg a haborut ide felhozni ennek semmi köze ehhez a temahoz!Szegenyseg mindig volt meg lessz is,csak sajnos minden orszag süllyed nagyon lefele es ezt a gazdasagi politikai helyzet hozta!Nincs karosszekem de a holnapert nekem is megkell dolgoznom.”
  • 45. pancser 2009. január 20. 17:38
    „Kedves "lolita"! A 100 évet azért hoztam fel, mert a külünbségeknek történelmi hagyományai vannak. Amit írtam a a főhercegi birtokon volt gyakorlat. A lemaradásnak 3 oka van szerintem. 1.A történelmi hagyományok, 2. a szocializmus 40 éve, 3.továbbá mi magunk! Szerintem saját magunk megreformálása a legnehezebb! Amíg 3 millió tart el 7-et addig nehéz lesz jobban élni! Az kb. kettő millió aki munkaképes és valamilyen oknál fogva nem dolgozik, vagy ha dolgozik közpénzből fizetik, nem fog önként munkát vállalni, vagy a körülbástyázott közalkalmazotti státuszát önként feladni.”
  • 44. tati 2009. január 20. 17:16
    „ja,és LOLITA!
    ekkora idiótaságot,méghogy a történelem nem befolyásolja a mostani napjainkat...
    hogyan írhatsz le?ezt egyedül ötölted ki?
    Persze a határon túl,a karosszék biztonsága,a nyugalom,a biztos megélhetés lehetősége lehet,hogy egy kicsit megnyomta a fejed.”
  • 43. tati 2009. január 20. 17:11
    „üdv!
    elemér,megszólítottál,miért is????nem irigylem a nyugdíjadat,szóba sem hozta azt most senki!
    Mi a helyzet az elnök beiktatása körül-tudósítás,amit ígértél? smafu?
    PANCSER szerintem elég jól látod a helyzetet,valahol itt az igazság egy része.
    Én is vállalkozó vagyok,és ki merem állítani,Magyarországon 3 millió aktív dolgozó viszi a hátán a többit...
    Más: az osztrák magyar monarchia idején Magyarországot elég szépen kizsákmányolták,azt tanultuk,hogy mi voltunk a birodalom éléskamrája.
    Aztán pár ökör fiatal firkász hőzöngött a szabadsága,meg a függetlensége miatt,s jött a forradalom.
    Már régóta úgy érzem,hogy jobb lett volna csendben maradni,és maradt volna minden a régiben.
    Ma kizsákmányoltnak is jobb életünk lenne,és talán nem kellene küzdeni minden nap a túlélésért!!!!
    Tudom,hogy ez elsőre durvának tűnik,de gondoljátok csak át racionálisan,mi lett volna,ha....”
  • 42. lolita 2009. január 20. 16:58
    „Mar nagyon elkerültük a temat ,es nem ertem miert kell ide a haborut meg ezelötti 100 evet felhozni?Ami volt az elmult ,az mar törtenelem es nem a mai eletünket befolyasolja!”
61 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ukrajnába már megindult a gáz

Hétfőn este megindult a gázszállítás Ukrajnába, ahonnan várhatóan rövidesen elér az Európai Unió… Tovább olvasom