Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

`Száműzetésben´ működő fehérorosz egyetem Vilniusban

A Vilniusban működő fehérorosz társadalomtudományi egyetem - amelyet pénteken látogatott meg John McCain amerikai szenátor - igencsak ellenére van Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnöknek.

A litván fővárosban tanuló diákok inkább külföldön folytatják tanulmányaikat, semmint odahaza, a rezsim szigorú ellenőrzése alatt álló oktatási intézmények valamelyikében.

A minszki hatóságok annak idején túl "nyugatinak", túl liberálisnak minősítették a fehérorosz fővárosban 1992-ben létesített, magánkézben lévő európai egyetemet, így aztán 2004-ben be is zárták az intézményt, amely azonban egy évvel később Vilniusban tárta ki kapuit a tudásvágyó fiatalok előtt.

Almira Uszmanova a médiatanszék vezetője az AFP-nek nyilatkozva elmondta: akik idejöttek, alaposan meggondolták a dolgot, és úgy döntöttek, nem kérnek az olyan állami egyetemből, ahol mindent agyonideologizálnak. Az idén csaknem kétezer hallgató koptatja a vilniusi intézmény padjait.

Társadalomtudományi tantárgyakat, művészettörténetet, újságírást, és még sok minden mást tanulnak, de másként, mint a fehérorosz egyetemeken. A jogi tanulmányok keretében például a melegeket és a leszbikusokat érintő jogrend is tananyag, ami a Lukasenka vezette rendszerben eleve tabutéma - mutatott rá Aljakszandra Ihnatovics diáklány, aki az ugyancsak száműzetésben működő Belsat fehérorosz televíziónak is dolgozik tudósítóként.

Mint elmondta: számára rendkívül fontos, hogy olyan intézményben tanuljon, ahol a véleménynyilvánítás szabad. A fehérorosz KGB gyakran érdeklődik nála: mit tanul, miért dolgozik a Belsatnak, miért jött ide, kik a társai. A vilniusi fehérorosz egyetem bőkezű külföldi adakozóknak köszönheti létét.

A legnagyobb adományozó az Európai Bizottság, amely 10 millió euróval segíti a felsőfokú intézmény működését. Viktor Martinovics, a politikai tudományok dékánja úgy véli: a legutóbbi brutális fehéroroszországi események, az elnökválasztás tisztaságát megkérdőjelező tüntetések megtorlása újabb fehérorosz diákok figyelmét keltette fel a vilniusi intézmény iránt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terroristák elraboltak egy olasz turistanőt Algériában

Terroristák elraboltak egy olasz turistanőt Algéria déli részén, ahol a Szaharában tett látogatást -… Tovább olvasom