Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Számítógépes szakemberhiány Németországban

Németországban mintegy 45 ezer magasan kvalifikált számítógépes specialistára lenne szükség. Erről azon a hannoveri csúcstalálkozón volt szó, amelyet Angela Merkel kancellár hívott össze hétfőn, hogy a számítógépes szakemberhiányról tanácskozzanak.
A megbeszélésen a német politikai-, gazdasági- és tudományos élet mintegy félezer prominens személyisége vett részt.A németországi gazdasági növekedést fékezheti, hogy egyes szakterületeken égető munkaerő hiány van. A legsúlyosabb a helyzet a számítógépes szférában, ezért tavaly Potsdamban, hétfőn pedig Hannoverben szerveztek magas szintű csúcstalálkozót a témáról. Németországban, miközben 8 százalékos a munkanélküliségi ráta, azaz 3,4 millióan vannak állás nélkül, egyes magasan kvalifikált foglalkoztatási területeken hiány van szakemberekből, főleg orvosokból, mérnökökből, számítógépes specialistákból. Ez utóbbi szférába - azonnali belépéssel - mintegy 45 ezer főre lenne szükség.

Ezt az igényt "belső erőkkel" Németország nem tudja előteremteni, sőt az Európai Unió más tagállamaiból is csekély az érdeklődés a német cégek "agyelszívási" ajánlatai iránt. Megoldást csak az jelenthet - vélik a hannoveri tanácskozás résztvevői- ha Németország az Európai Unió tagállamain kívül más országokból is toborozna szakembereket. A berlini vezetés néhány évvel ezelőtti kísérlete, hogy Ázsiából, első sorban Indiából Közép-Európába csábítsák a számítástechnikai szakembereket, kevés sikerrel járt, mert az angol nyelvterület - nem utolsó sorban anyagilag - vonzóbb a külföldiek számára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lövöldözés két coloradói keresztény intézményben: 4 halott

Négy ember halt meg két különböző keresztény intézményben elkövetett lövöldözésben vasárnap az… Tovább olvasom