Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Súlyos közlekedési balesetek Kínában, halottak

Legkevesebb 16 halálos áldozata és 25 sérültje van két hétfői kínai közlekedési balesetnek - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

Több mint száz gépkocsi ütközött a délnyugat-kínai Kujcsou (Guizhou) tartományban, miután egy teherautó belerohant az autópálya melletti benzinkútba. A tömegkarambolnak már hét halottja és 15 sérültje van. Közülük hatan a helyszínen vesztették életüket.

A helyi idő szerint reggel nyolc óra körül történt baleset idején Cunji (Zunyi) településnél erős köd, volt a látótávolság 50 méter alatt lehetett - állapították meg a mentést végzők.

Korábbi jelentések arról számoltak be, hogy nem keletkezett tűz, további részletek egyelőre nem ismeretesek. A helyszíni jelentések mintegy húsz kilométer hosszú feltorlódott kocsisorról számoltak be.

A másik baleset a közép-kínai Hunan tartományban történt, ahol Szungcsiang (Songjiang) településnél egy gyermekeket iskolába szállító jármű patakba zuhant. Kilenc gyermek meghalt, egyet még keresnek, a sérülteket kórházba szállították.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Istentiszteleten vett részt az Obama család

A Hawaiin vakációzó Obama család vasárnap istentiszteleten vett részt egy helyi katonai támaszponton… Tovább olvasom