Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Stúdióban forgatták az Iszlám Állam a túszvideóját?

Első látásra úgy tűnik, hogy a felvétel ugyanott készülhetett, amelyen a korábban a három amerikai és a két brit túsztól forgatottak, egy szakértő szerint azonban nem ez a helyzet.
Veryan Khan, a Terrorism Research and Analysis Consortium munkatársa felhívta az ABC News figyelmét arra, hogy a felvételen két irányból érkezik a fény – vagyis nem okozhatja a tűző nap - idézi fel az Origo.

Ha a videó a szabadban készült volna, természetes fényben, akkor az árnyékok egy irányban mutatnának, itt azonban nem ez a helyzet.

Ráadásul a fény annyira erős, hogy szemlátomást zavarja a túszokat – tette hozzá.


Az egyik túsz kezeslábasát a felvételen fújja a szél, de a szakértő szerint azt ventilátor fújja. A sivatagban ugyanis a szél meglehetősen hangos, ennek pedig hallatszania kellene a felvételen. Ráadásul érdekes módon a sivatagi por meg sem rezdül, azt nem kavarja a szél.

Ha a szakértőnek igaza van, és az Iszlám Állam arra kényszerült, hogy zárt helyen, hamis háttér előtt forgassa le a fenyegetést, ez azt jelenti, hogy a dzsihádisták már nem képesen olyan szabadon mozogni, mint korábban.

Ugyanakkor így jobban el tudják tüntetni a nyomaikat is, nem szolgálnak semmiféle bizonyítékkal, amelynek alapján a nyugati titkosszolgálatok ki tudnák deríteni a tartózkodási helyüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Névtelen sírba temették a kóserbolti túszejtőt

Amédy Coulibalyt Montrouge-ban egy rendőrnőt, egy párizsi kóser élelmiszerboltban négy embert ölt… Tovább olvasom