Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Slota: `Szlovákiában a homoszexuálisok és a magyarok fognak uralkodni´

Robert Fico szlovák kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnöke szombaton este bejelentette, hogy a kormányzati szerep folytatására, de az ellenzéki szerepre is egyaránt készen áll.

Közölte: a Smer kivárja a parlamenti választás hivatalos eredményét, majd azok ismeretében dönt, hogy megpróbálkozik-e az új kormány megalakításával, vagy pedig ellenzékbe vonul. "Elmondhatom, hogy nem ment el a kedvem a politikától" - mondta Fico a felmérések eredményeinek ismeretében.

Számára az a fontos, s az a mérvadó, hogy pártja a nemzetközi gazdasági válság idején való négyéves kormányzás után is képes volt hasonló, vagy még jobb eredményt elérni, mint 2006-ban - jegyezte meg. Leszögezte: akár ellenzéki szerepben is ugyanolyan erőbedobással fogja képviselni választói érdekeit, mint eddig.

"A változás karnyújtásra van" - jelentette ki Iveta Radicová, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKU) listavezetője. "Lehetségesnek tartok egy jobbközép koalíciót" - jegyezte meg. "Úgy látszik nincs akadálya annak, hogy jobbközép kormány alakuljon" - mondta újságíróknak Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke. Szerinte az új párt választási eredménye hatalmas siker. "A jobbközép koalíció reálisnak látszik" - vélekedett Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke. Hangsúlyozta: Szlovákiának túl kell lépnie a mai populizmuson.

A tavaly alakult Híd magyar-szlovák polgári párt szerint ha a végeredmény igazolja a felméréseket, akkor az nagy siker lesz. Bugár Béla pártelnök, aki négy parlamenti képviselő társával együtt a Magyar Koalíció Pártjából (MKP) kiválva alapította meg a Hidat, nem zárja ki, hogy pártja együttműködne az MKP-vel. "Mi csak egy jobboldali koalícióban gondolkodunk. Ha ebben a koalícióban az MKP-nak is benne kellene lennie, igent mondunk" - jelentette ki Bugár. Az MKP vezetői nem szívesen kommentálták az exit-poll eredményeket, s nem titkolták, hogy jobb eredményre számítottak.

"Ez csak felmérés, ki kell várni a hivatalos végeredményt. Úgy véljük, hogy az jobb lesz" - mondta Farkas Iván, az MKP országos tanácsának elnöke. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a felmérések eredménye alapján nagyon csalódott.

"Ebben az országban most a homoszexuálisok és a magyarok fognak uralkodni. Köszönöm szépen. Ne tudom, minek örülhetnék" - mondta újságíróknak Ján Slota, az SNS elnöke. Úgy vélte: ha a magyarok bekerülnek a kormányba, még ebben a választási időszakban Dél-Szlovákiában politikai autonómiát kapnak a magyarok.

"Ha az eredmények igazolják az exit-pollt, akkor egész Szlovákia veszíteni fog" - állította Slota.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. vonLichthofen 2010. június 16. 05:56
    „czindi, igazad van. Lehet, hogy a renegád az angolom miatt van, ott ugyanis ez a szó/ugyanazzal a jelentéssel és érzelmi töltéssel ilyennek látszik - renegade.
    A többi stimmel.”
  • 45. czindi 2010. június 15. 20:18
    „meier, mikor mész már végleg haza? Miért provokálod folyton a magyarokat? Talán te vagy az, aki egy második (sokadik) hollófausztót akarsz előkészíteni? Túlszaporodtatok és megint kicsi lett az életteretek? ( no jó, ezt úgy is kimoderálják...) szóval tűnj már el végleg!!!
    vonLichthofen: angoltudásod ( valószínűleg) briliáns. A magyar már kevésbé: renegát (és nem renegád!) a többi stimmel.
    Slotával jó lesz vigyázni, több tankjuk van, mint nekünk....”
  • 44. elihu 2010. június 15. 12:50
    „Meir mindenhol feltűnik ahol esély van a magyarok gyalázására és a zsidó önsajnálkozó kárpótlásra.”
  • 43. Sagittarius 2010. június 15. 12:15
    „43. meir 2010.06.15. 11:09

    Ne provokáld a Magyart, és ne próbáld a saját gondolataidat a másik szájába tömni, mint ha az, nem a Te torz elméd szüleménye volna!”
  • 42. meir 2010. június 15. 11:09
    „35/Lone Wolf!!
    "zsidokartya"??
    az egy felvarrhato hatagu sarga csillag!! megint bevezetne valamelyik hudeokoska??”
  • 41. vonLichthofen 2010. június 14. 14:58
    „..Horemheb,
    itt van egy idézet Professor Shlomo Sand említett könyvéből - /Pgs. 69 - 70/
    ...Long before the destruction of the Second Temple, their forefathers preferred to live outside the Holy Land, and despite their traditional religious self-isolation, they were always an integral part of the people among whom they lived......
    Továbbá.
    .....they loved their brethren in Jerusalem and wished them peace and prosperity, but they cherished their new homeland MORE.
    They prayed with their blood brothers, but they went to war with their country brothers.....”
  • 40. MTT 2010. június 14. 08:29
    „Ezt a Slota-t miért nem vágja már valaki jól szájba? Amikor majd törött kezével, a véres orrát törölgetné, talán ráeszmélne, hogy előbb meg kell gondolnia, mit is ejthet ki mocskolódás nélkül a száján. ( egyébként nem vagyok agresszív, de ez <moderálva> belőlem is kihozza az állatot a provokatív, szélsőséges nyilatkozataival)”
  • 39. vonLichthofen 2010. június 14. 03:09
    „..
    Horemheb, köszönöm a kimerítő előadást, érdeklődéssel olvastam
    De, állításod nem mond ellent annak a ténynek, hogy a zsidó kirajzás már a zavaros A.D. első század előtt elkezdődött kihasználva a Romai Birodalom gazdasági, társadalmi és technikai előnyeit/pl. utak, viszonylagos biztonság, Romai polgárság/

    Itt egy könyv ami érdekelhet - The Invention of the Jewish People, Shlomo Sand a Tel Aviv University történelemprofesszora/még/írta.
    Prof. Sand nem állít kevesebbet mint azt, hogy a zsidóság nem más mint a történelem során a zsidó vallásra tért tömegek eredménye. Természetesen feltételezve egy eredeti történelmileg bizonyitható magot.
    Nem mennék bele részletekbe, de a könyv iszonyú érdekes sőt olvasmányos.”
  • 38. vonLichthofen 2010. június 14. 00:42
    „puncher,
    mi történt ...., letiltották a nevedet <moderálva...> és most LoneWolf álnéven szédíted a publikunot?
    Bármilyen néven is jelentkezel be, hozzászólásaid csak ugyanúgy zavarosak, állításaid összefüggéseiből kiragadottak vagy egyenesen hazugok.
    A zsidókról - nincs összehasonlítási alap a zsidó és magyar helyzet között.
    A zsidóktól senki sem vette el Palesztinát, a zsidók már jóval A.D. 70 előtt kirajzottak a világba NEM a Romai occupatio miatt de a Romai Birodalom adta óriási gazdasági és szociális - Romai polgár statusz - lehetőségeket kihasználandó.
    Az csak egy ügyes hazugság, hogy a zsidóktól elzabrálták Palesztinát. A zsidók önként és dalolva hagyták ott azt a földet.
    A magyaroktól ellenben úgy rabolták el az orszság 75 százalékát, amire jogunk volt és van.
    Az ilyen magányos farkas féle renegádok azok akik a legnagyobb veszélyt hordozzák magyarságunkra, mert süket dumával igyekeznek megggyőzni bennünket, hogy mi vagyunk a bűnösök és ősi jussunk elrablása Trianonban történelmileg szükségszerű volt.
    Bazd meg MF/magányos farkas/ a történelmi szükségszerűséget.

    Visszavonom puncher, te nem is vagy renegád. Renegád az, akinek van hazája de elárulja azt pitiáner előnyökért.

    Az viszont látnivaló, hogy nekes soha sem volt hazád, mint örök vándor tűnsz fel itt vagy ott a világban örökös zavart és széthúzást keltve.”
  • 37. Túrabakancs 2010. június 14. 00:05
    „Lone-wolf! ...
    Én a helyedben nem sértődnék meg, hanem elgondolkodnék, hogy miért is nem értenek egyet veled többen itt a fórumon. Talán nem kellene a magyar nemzet ellen ágálnod, akkor
    nem célozgatnának /célozgatnék/ a származásodra. Mivel
    egyébként nem tagadod a sejtésemet, így valószínű beletrafáltam. :) Most az az időszak jön ebben az országban, amikor az ilyen gondolkodású emberek mint te, egy kicsi meg
    kell hogy húzzák magukat. Ezen sem kell megsértődnöd, mert
    a politikai már csak ilyen, forgandó. Ja igen: a "hülyegyerekeké" a jövő. A 32-es hozzászólásodban kifejted, hogy szerinted hogyan lehet elfoglalni egy országot, miszerint csak "megtámadással". Na látod, ez vall bizonyos mértékben
    furcsa intellektushoz, egy kicsit komplexebben kell nézni
    a dolgokat. Léteznek egyszerűbb, de lassabb megoldások is.
    Ilyen pl. a már általam alább említett szaporulat. Igenis,
    merjünk nagyok lenni! /különben eltaposnak minket mindenhol, mindenki, minden téren/ Konfliktussal jár az igaz, de idővel meghozza a várt eredményt.”
  • 36. Lone_wolf.. 2010. június 13. 23:28
    „.... Túrabakancs Nem nem sejtem.Burkoltan le zsidózol? Ja most ez a menő, aki nem ért egyet a jobbikos ........... az zsidó. <moderálva..>”
  • 35. Túrabakancs 2010. június 13. 23:15
    „Lone-wolf! ..
    Hogy milyen "zsidókártya" ? Nem akarlak piszkálni, de
    te ezt valószínűleg mindegyikőnknél jobban tudod.
    Remélem sejted mire is értem.”
  • 34. Lone_wolf.. 2010. június 13. 22:47
    „... Sagittarius Elgurult a gyógyszered? Zsidókártya?Az hol van, a zsebedben? pff..”
  • 33. Sagittarius 2010. június 13. 22:15
    „.. Lone_wolf.. 2010.06.13. 22:01
    "...zsidózol meg holokausztozol ..."

    Ne nevettesd magadat ki még jobban! Hol zsidóztam Te szerencsétlen?? Te megtévejedtél! Tudatom veled, hogy ha azt leírja valaki, hogy zsidó, vagy izrael, még nem zsidózás! Te ezt ugyan úgy megtetted mint én! Szóval ne zsidózz!
    Általában akkor rángatják a zsidókártyát elő a hozzád hasonlók, mikor nem képesek épeszü érvekkel alátámasztani mondandójukat!”
  • 32. Túrabakancs 2010. június 13. 22:15
    „Lone_wolf.. !
    Szerencsére nem te fogod eldönteni hogy lesz-e nagy Magyarország vagy sem, hanem az adott országban
    lévő kisebbségi népszaporulat. Szlovákia idővel vagy a
    cigányoké, vagy a magyaroké lesz, majd meglátod!
    Kb. 100-150-év múlva okosabbak leszünk, bár minket ez
    már nem fog sajna érdekelni. Én az utóbbira szavaznék.”
  • 31. nasi12 2010. június 13. 22:10
    „Legalább ekkora bajok vannak a fejekben idehaza is!
    Amíg idehaza agymosott magyarként, sokan olyan kijelentéseket tesznek, hogy szégyellni kell őket az őseink előtt, addig rengeteget kell még dolgozni a magyar-magyar megbékélésért is.
    Néhányan még büszkék is arra, hogy mennyire utálják a romáiai magyarokat, meg a felvidéki és a délvidéki magyarokat, mert ide fognak majd orvoshoz, meg iskolába járni, stb. stb.
    Eddig mertünk kicsik lenni, most pedig merjünk nagyban is gondolkodni!
    Nem 9 millióban, hanem 15 millióban, és ez óriási különbség.”
  • 30. Túrabakancs 2010. június 13. 22:10
    „Szerintem Slota a homoszexuálisok gyanánt az ottani
    zsidóságra gondolt burkoltan, a másiknál meg ugyebár
    a magyarokra. Üzenem neki és az ottani lakosoknak:
    akkor inkább már az utóbbiak uralkodjanak az országukban,
    mindenki jobban járna hosszabb távon! :)”
  • 29. Lone_wolf.. 2010. június 13. 22:01
    „... Sagittarius NEm csak a szlovákokon van szemellenző hanem rajtad is!zsidózol meg holokausztozol aminek semmi köze a cikkhez.Különben a magyarok legalább annyit trianonoznak mint a zsidók holokausztoznak.Mindkettő történelem ,visszacsinálni nem lehet.Így értettem az elfelejtést és nem úgy hogy ne menj el ha kedved tartja a megemlékezésekre stb. De vissza szeretnétek csinálni?oké! na és hogyan? megtámadod szlovákiát,ukrajnát meg romániát?”
  • 28. nasi12 2010. június 13. 21:52
    „Szerintem, amit elértünk, azt már nem kellene követelni.
    A határokat eltöröltük, de arra soha ne gondoljunk, pl., hogy a Komárnói magyarok Komáromnak fogják fizetni majd az adójukat.
    A nemzet egyesítés megtörtént, sőt, Brüsszelben már a magyar képviselők, és a külhoni magyar delegáltak is összedolgozhatnak.
    Kár, hogy már majdnem későn történnek a pozitív változások, hiszen pl. a sok vegyes házasságban, nem biztos, hogy már a magyar házastárs akarata fog érvényesülni.
    Amit meg szeretnénk még elérni, azt pedig okosan és taktikusan szép csendben kellene kiharcolni, mert az EU nem fog nekünk segíteni soha.
    A lényeg, hogy a legnagyobb lépésen 90 év után végre túljutottunk.”
  • 27. Lone_wolf.. 2010. június 13. 21:46
    „moderálva”
46 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szlovák választás - az MKP nem jutott be a parlamentbe

Nem jutott be az új szlovákiai parlamentbe a Magyar Koalíció Pártja (MKP). Tovább olvasom