Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Radikálisan romlik a városok és a falvak anyagi helyzete

Radikálisan romlik a szlovákiai városok és falvak anyagi helyzete. Ahol már az önkormányzatok fennhatósága alá tartozó épületek eladása, az alkalmazottak elbocsátása és a megszorító intézkedések sora sem segít, ott beállhat a teljes csőd - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.

A problémákat főképpen az váltotta ki, hogy az utóbbi időben, különösen júniusban az alacsony adóbevételek következtében jelentősen visszaesett a jövedelemadóból származó állami támogatások nagysága. Az újság szerint néhány önkormányzat ezért már a sztrájkot is kilátásba helyezte. Az elégedetlenkedők sora napról napra nő.
A héten elsőként Stubnyafürdő (Turcianske Teplice) polgármestere, Michal Sygút beszélt a sztrájkról.
"Csak azért van egyelőre pénzünk, mert nem fizetjük a számlákat. Az önkormányzatok teljes csődje fenyeget. Lassan nem lesz pénz a fizetésekre, a gázra, az áramra, a hulladékelszállításra, semmire" – mondta.
A nagyrészt magyarok lakta településeken egyelőre nem számolnak sztrájkkal, mivel meggyőződésük, hogy helyzetükön a tiltakozás nem segítene. Svistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője kilátásba helyezte azt is, hogy a rendelkezésre álló szerény tartalékok felhasználása után ideiglenesen nem fizetik ki a városi hivatal felső vezetőinek a bérét.
Rimaszombat is komoly gondokkal küszködik. Hat fővel, huszonötről tizenkilencre csökkentik – a következő választási időszaktól – a város képviselő-testületének létszámát. Ingatlaneladásra kényszerült a város, de így sem elég a pénz a normális működésre.
Nem csak a kisebb városok vannak komoly gondban. Pozsony önkormányzata is több alkalmazottól kénytelen megválni. A Kassa megyei önkormányzat számlájáról is rohamosan fogy a pénz, a megyében számos beruházási és fejlesztési projektet leállítottak.
Ján Pociatek pénzügyminiszter már nem akar foglalkozni a kérdéssel, mondván: a megoldást az új kabinetnek kell keresnie. Utódja, Ivan Miklos viszont arra figyelmeztet, hogy az önkormányzatok anyagi kiesését nem térítheti teljes mértékben az állam. „Az állam csupán bizonyos segítséget nyújthat, az önkormányzatoknak kell keresniük a megoldásokat" – zárta le Miklos.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2010. július 01. 13:36
    „Magyarországon meg javul mi? Ja az lényegtelen már nem is hír!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kettes fokozatúvá erősödött az Alex hurrikán

Elérte a szárazföldet, Mexikó északkeleti részét az Alex hurrikán csütörtök virradóra - közölte az… Tovább olvasom