Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Putyin pozitív hangvételű tárgyalást folytatott a NATO-val

A vártnál jóval békésebb hangulatú volt pénteken az orosz elnök találkozója a NATO-országok vezetőivel Bukarestben. Ezt több, neve elhallgatását kérő diplomata is elmondta. Rajtuk kívül Jaap de Hoop Schaffer, az Atlanti Szövetség főtitkára is úgy fogalmazott: "őszinte és hátsó szándékok nélküli, pozitív hangvételű tárgyalást" folytattak.
Vlagyimir Putyin tett ugyan néhány bíráló megjegyzést "egyes NATO-országokra", amelyek Moszkvát "démonizálni próbálják", meg azt is hangsúlyozta, hogy "Iránt nem sarokba szorítani kellene, hanem kompromisszumra törekedni vele, hiszen csakis így lehet Teherán politikáját kiszámíthatóvá és átláthatóvá tenni", alapvetően azonban "békülékeny és együttműködő hangnem jellemezte a délelőtti találkozót", fogalmaztak orosz és NATO-források egyaránt.

Putyin megjegyezte, hogy "Oroszország békésen visszavonult Kelet-Európából a Szovjetunió összeomlása után, és ezért természetesen elvárt volna valamit cserébe, de ez nem történt meg". Mindazonáltal egyetértett az amerikai elnöknek azzal a megjegyzésével, hogy a hidegháborúnak már vége.

Az orosz vezető korábban csak egyszer talákozott a NATO vezetőivel: 2002-ben, amikor megalakult a NATO-Oroszország Tanács. Putyin a mostani megbeszélésen megköszönte a Tanács minden tagjának az eddigi "eredményes munkát". A spanyol külügyminiszter megfogalmazása szerint az orosz vezető "láthatóan párbeszédre törekszik".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az orosz üzem robbant, a török bombát hatástalanították

Bombát találtak egy isztambuli gyorsétterem előtt. A rendőrök hatástalanították a szerkezetet. Az… Tovább olvasom