Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Putyin: `Megegyezésre jutottunk`

Rövidesen újraindul a gázszállítás Európába. Ezt jelentette be a szombat éjszakába nyúló tárgyalások után Vlagyimir Putyin orosz kormányfő Moszkvában, ahol szombaton nemzetközi tárgyalás kezdődött az orosz és az ukrán miniszterelnök főszereplésével.
"Megegyezésre jutottunk" - mondta Putyin az orosz állami tévé által is közvetített tájékoztatójában. "Rövidesen ismét beindul a tranzitgáz, miként az ukrán fél biztosított minket."-mondta az orosz miniszterelnök, aki mellett ott állt ukrán kollegája. Julia Timosenko azt közölte ezután, hogy utasították a két ország állami gázvállalatait, az orosz Gazpromot és az ukrán Naftogazt, hogy hétfőn egyezzenek meg, és " amint aláírták a dokumentumot a szállítási feltételekről valamint az árakról, nyissák meg a gázcsapokat, és biztosítsák a gáz útját Európa felé."

A moszkvai megegyezés értelmében Oroszország 20 százalékos gázár-kedvezményt ad Ukrajnának 2009-ben, ameddig Ukrajna tartja 2008-as árszabását az európai tranzitra - közölte Putyin, aki hozzátette, hogy 2010 január 1-jétől Ukrajna és Oroszország európai árakat érvényesít a gázban és a gázszállításban. Részleteket nem közölt. Az orosz kormányfő szóvivője később sem tudta megmondani, hogy valójában mi a 2009-es gázár Ukrajnának, ami a gázválság egyik oka volt. Az sem derült ki, hogy Oroszország mikor nyitja meg a gázcsapokat az ukrán fogyasztók számára.

"Nem volt könnyű a tárgyalás, de eljutottunk a kölcsönös megértéshez, ami lehetővé tette a megegyezés aláírását."-mondta az ukrán kormányfő. Az orosz és az ukrán kormányra egyre nagyobb nyomást gyakorolt az Európai Unió, amely azzal fenyegetőzött, hogy felülvizsgálja kapcsolatait mindkét országgal, amennyiben nem egyeznek meg legkésőbb a hétvégén.

Olvasóink írták

  • 2. FB 2009. január 18. 16:32
    „Tudom apró dolog, de már sokadszorra látom, így már szúrja a szemem. Idézésre dupla idézőjelet használ a magyar nyelv. És elnézést, hogy ilyen miatt írtam:D”
  • 1. magyar1 2009. január 18. 16:29
    „Oroszoknak elfogyott a gáztárolója? Vagy hiányzik a kiesett kemény nyugati valuta? Ezután tuti azt várják tőlünk, és az EU-tól is hogy ,,jól" viselkedjünk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint iskolát támadott meg az izraeli hadsereg

Egy asszony és egy gyermek vesztette életét egy szombat hajnali izraeli rajtaütésben, amelyet egy… Tovább olvasom