Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Putyin felhívta Obamát

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon felhívta Barack Obama amerikai elnököt, és megvitatta vele a kelet-ukrajnai helyzetet, a Közel-Keleten kiterjedt területeket elfoglaló Iszlám Állam terrorszervezet elleni fellépés kérdéseit, valamint Irán vitatott atomprogramjának az ügyét - közölte csütörtök este a Fehér Ház.
A fehér házi közlemény szerint a két államfő szót ejtett az egyre veszélyesebb szíriai helyzetről, és fontosnak nevezték, hogy a nemzetközi hatalmak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország) megőrizzék az egységüket azokon a tárgyalásokon, amelyeket Iránnal folytatnak vitatott atomprogramjáról.

Mindketten szükségesnek nevezték, hogy meghiúsítsák a Szíria és Irak jelentős részét ellenőrző Iszlám Állam törekvéseit.

Barack Obama ismét kihangsúlyozta, hogy Moszkvának teljesítenie kell az ukrajnai konfliktus rendezéséről kötött minszki megállapodásban vállalt kötelezettségeit, így ki kell vonnia összes katonáját és hadfelszerelését az ország területéről.

Moszkva cáfolja, hogy részese lenne Kijev és az orosz ajkú szakadárok kelet-ukrajnai konfliktusának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vlagyimir Putyin még nem végzett Kelet-Ukrajnában

Az illetékes szerint az Ukrajna és Oroszország közötti határ "szélesre van tárva", s ez lehetővé… Tovább olvasom