Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Pozsonyi: Duray fizessen egymilló koronát Ján Slotának

Egymillió korona (körülbelül 7,6 millió forint) nem anyagi jellegű kártérítést kell fizetnie Duray Miklósnak azért, mert 2006 nyarán a budapesti InfoRádiónak adott nyilatkozatában fasisztának nevezte Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját. Erről egy pozsonyi bíróság határozott az ügyben folyó szerdai tárgyaláson.
Duray jelezte, a döntés ellen fellebbezni fog, és ha kell, kész a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni.Duray Miklós ellen 2006 nyarán indított pert Ján Slota pártja, több mint tízmillió korona (vagyis nagyjából 76 millió forint) kártérítést követelve. A pozsonyi kormány második legnagyobb pártjának számító szlovák nemzetiek azért perlik Duray Miklóst, mert a politikus a budapesti InfoRádióban 2006. július 28-án fasisztának nevezte a Slota-pártot.

A politikus magyarázatként hozzáfűzte: "Ezt a pártot így lehet minősíteni elnökének minden megnyilvánulása szerint. Hogyan lehet minősíteni azt az embert, aki idegengyűlöletet hirdet, aki nemzetiségi gyűlöletet hirdet, aki becsmérli a másik nemzetet, aki fegyveres akcióra buzdít a másik nemzet ellen?" A Szlovák Nemzeti Párt által felkért ügyvéd ezután előbb levélben követelte Duray Miklóstól, hogy vonja vissza kijelentését, kérjen bocsánatot, és fizessen a Szlovák Nemzeti Pártnak 10 millió korona (körülbelül 76 millió forint) kártérítést.

Ellenkező esetben perrel fenyegetett. Duray Miklós 2006. szeptember 5-én azt válaszolta, hogy a bíróságon kívüli megegyezés érdekében a Szlovák Nemzeti Párt határolódjon el Ján Slotának a magyarokat és az MKP-t durván sértő, trágár kijelentéseitől, mert ezekkel a párt nem segíti a békés polgári együttélést, és társadalmi békétlenséget szít. Slotáék ezután indították a pert.

Az ügy érdekessége, hogy Durayt szinte napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt, 1983. január 31-én hasonló okok miatt: a Csehszlovák Köztársaság felforgatásának vádjával állítottak bíróság elé. A vádirat akkor - többek között - arra hivatkozott, hogy Duray károsítja a csehszlovák állam jó hírnevét külföldön, torzított képet rajzol a szocialista állam nemzetiségi politikájáról és megbontja az állampolgárok szocialista együttélését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

57 kiló marihuánát csempésztek tolószékekben

Két tolószékben, összesen 57 kiló marihuánát akart átcsempészni a Spanyolországhoz tartozó afrikai… Tovább olvasom