Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Politikai okok miatt ölték meg Zoran Djindjicset

Politikai háttere volt Zoran Djindjics szerb kormányfő meggyilkolásának. Ezt erősítette meg hétfőn, tanúskodásának harmadik napján Dejan Milenkovics ragadványnevén Bagzi, a per koronatanúja.
Vallomása szerint ugyanis a gyilkosságot elkövető zimonyi bűnbanda vezetője Dusan Szpaszojevics több alkalommal is találkozott Vojiszlav Seseljjel a Szerb Radikális Párt vezetőjével.

Bagzi azt vallotta, kísérőként két alkalommal is ott volt Seselj háza előtt, amikor tárgyalni ment hozzá Szpaszojevics. Bevallása szerint ezek a találkozók általában egy órán át tartottak. Bagzi korábban elmondta, hogy a merénylet célja az volt, hogy hatalomra juttassák a Radikális Pártot. Eddig homály fedte az ügyben Seselj szerepét, aki néhány nappal a merénylet előtt utazott el önként Hágába, ahol háborús bűnök elkövetésével vádolják.

A vallomás szerint Szpaszojevics arról igyekezett meggyőzni Seseljt, hogy maradjon Szerbiában, ám a politikus hajthatatlan volt és Hágába utazozott, ami jó alibit biztosított neki.

A nacionalista politikus viszont elszámította magát, amikor azt hitte, amiért önként feladta magát, szabadlábon védekezhet, vagyis visszatérhet Szerbiába, amit néhány kevésbé veszélyes vádlott esetében a törvényszék jóváhagyott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem jelent meg első hágai tárgyalásán Vojislav Seselj

Nem jelent meg perének első tárgyalásán az éhségsztrájkoló Vojislav Seselj, így kirendelt ügyvéd… Tovább olvasom