Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Pokolgépes merénylet egy mogadishui mecset ellen, halottak

Két pokolgép robbant egymás után szombaton a szomáliai főváros egyik mecseténél, s szemtanúk szerint legalább harminc ember meghalt, továbbá sok hívő megsebesült.
A merényleteket a Bakara piacon lévő mecset ellen követték el, nem messze attól az imahelytől, ahol kedden egy akna robbanása egy embert megölt. A piac Mogadishu élénk forgalmú körzetében van, amelyet az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez is kötődő as-Sabab iszlamista milícia és a Hizbul Islam lázadó szervezet fegyveresei ellenőriznek. Az Abdalla Shideye mecsetben az as-Sabab milícia vezetői gyakran tartanak beszédeket.

Szemtanúk szerint a robbantásokban több mint száz ember sebesült meg. Az as-Sabab fegyveresei a detonáció után azonnal körbezárták a mecsetet. Egyelőre nem lehet tudni, kik állhatnak a mogadishui pokolgépes merényletek mögött, helyi források feltételezése szerint valószínűleg a kormány megdöntésére törekvő lázadó csoportok egymás közötti vetélkedése magyarázhatja a pokolgépes merényleteket.

Egyes szemtanúk nem zárják ki, hogy a szombati merénylet célpontja Fuad Mohamed Khalaf (más néven Fuad Shongole), az as-Sabab vezetője lehetett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Május 1. - Oroszországban országszerte ünnepeltek

Oroszország városaiban jóval több mint egymillió ember vett részt a május 1-jei felvonulásokon és… Tovább olvasom