Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Pokolgép robbant a jászvásári egyetemen: diákok fogták el az elkövetőt

Kisebb robbanás történt hétfő délelőtt a jászvásári műszaki egyetemen, ahol egy hátizsákos ismeretlen egy pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött.
Kisebb robbanás történt hétfő délelőtt a jászvásári (Iasi) műszaki egyetemen, ahol egy hátizsákos ismeretlen egy pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött egy vizsgateremben, áldozatok nincsenek - közölték a román hírtelevíziók.

A szemtanúk szerint egy negyven év körüli férfi lépett be több csomaggal az előadóterembe, ahol a távközlési kar több mint hatvan végzőse államvizsgázott, és azt mondta, pokolgép van nála. Később csattanás hallatszott és nagy füst keletkezett, ekkor a diákok leteperték a támadót, akit a rendőrség rövidesen őrizetbe vett.

"Azt kiabálta, hogy senki ne mozduljon, jöjjön oda a rendőrség, mert velük van dolga" - számolt be a történtekről Bogdan Ion, a kar dékánja, aki - több oktatóval együtt - maga is a teremben volt. A tanárok riasztást adtak le a túszejtésről a 112-es segélyhívón.

"Amikor úgy gondolta, hogy mindjárt érkezik a rendőrség, azt mondta: na, akkor most bebizonyítja a rendőröknek, hogy igazi bomba van nála, és elkezdett szerelni valamit a csomagjai körül, ekkor történt a csattanás" - ecsetelte a dékán. Hozzátette: ezt a pillanatot használták ki a diákok arra, hogy földre teperjék.
Az egyetemet kiürítették, mivel a merénylő azt állította, hogy másutt is robbanószerkezeteket helyezett el. Az épületet tűzszerészek vizsgálják.
Az eset szemtanúi nem ismerték az elkövetőt, de az egyetem egyik tanára azt állította, hogy a merénylő - sok évvel korábban - a jászvásári műszaki egyetemen diákja volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tigrisek tartanak fogva fára menekült embereket

Öt indonéziai rekedt egy fán csütörtök óta mert tigrisek, amelyek hatodik társukat megölték, még… Tovább olvasom