Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Pokolgép ölt meg rendőröket egy pakisztáni bíróságon

Két rendőr – egyikük nő – halt meg és hatan megsebesültek, amikor kedden pokolgép robbant egy bíróság épülete előtt Északnyugat-Pakisztánban – közölte a rendőrség.

A támadás elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára. A robbantás nyolc nappal az után hajtották végre, hogy egy amerikai kommandó Pakisztán északi részén megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjét. A pakisztáni tálibok bosszút esküdtek, a pakisztáni biztonsági szolgálatok és az amerikai érdekeltségek elleni merényleteik fokozását ígérve.

A pokolgép egy elsőfokú bíróság bejárata előtt robbant fel Nauserában, nem messze a tálibok és az al-Kaida erősségének számító törzsi vidéktől.

Az időzített pokolgéppel elkövetett merényletben, amelynek célpontja a bíróság volt, két rendőr életét vesztette, hat másik személy, közöttük két másik rendőr megsebesült – közölte Keris Hán körzeti rendőrfőnök.

Az első jelentések szerint a pokolgépet egy rendőrposztnál helyezték el, ahol az épületbe lépő nőket vetik alá biztonsági ellenőrzésnek.

A pakisztáni tálibok 2007-ben kötöttek szövetséget az al-Kaidával, és 2007 nyarán hirdettek dzsihádot (szent háborút) Iszlámábád ellen, amiért a pakisztáni vezetés támogatta Washingtont a 2001 óta tartó „terrorizmus elleni háborújában”. Azóta közel 4300 ember halt meg több mint 450, többségében öngyilkos merényletben az ázsiai országban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztriai munkára toborzó magyarországi plakátok ellen tiltakoztak

Ausztriai munkavállalást hirdető, hivatalos látszatot keltő magyarországi plakátokat bírált az… Tovább olvasom