Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Phenjan még szombaton lekerülhet az amerikai feketelistáról

USA - Az Egyesült Államok szombaton leveszi Észak-Koreát a terroristákat támogató országok úgynevezett feketelistájáról - közölte a japán Kyodo hírügynökség amerikai hivatalos forrásokat idézve.
A beszámoló ugyanakkor nem nevezte meg közelebbről az információ diplomáciai forrását.Korábbi médiajelentések már beszámoltak arról, hogy az Egyesült Államok "közel jár" ahhoz, hogy levegye Phenjant a listáról, ám ennek pontos időpontja eddig ismeretlen volt.

Washington ezzel a lépéssel kívánja megmenteni az ázsiai ország nukleáris leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalások eredményeit. Észak-Korea szeptemberben utasította ki a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) megfigyelőit az országból, és bejelentette, hogy felújítja atomprogramját. A döntés oka az volt, hogy az ország hiába kérte az Egyesült Államokat, hogy vegye le Phenjant a feketelistáról.

Washington azzal indokolta a késlekedést, hogy az ázsiai országnak előbb engedélyeznie kell egy szigorú külső ellenőrzést nukleáris programjáról. Phenjan tavaly novemberben kezdte meg atomlétesítményeinek leállítását, miután hatoldalú megegyezés született erről Észak-Korea, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Oroszország között. A leszerelésért cserébe Phenjannak egyebek mellett energiasegélyeket ajánlottak tárgyalópartnerei.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaélt hatalmával a republikánus alelnökjelölt

Alaszkai kormányzóként visszaélt hivatali hatalmával az amerikai Republikánus Párt alelnökjelöltje,… Tovább olvasom