Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Pénteken indul a Novarock

Ezrek gyülekeztek már csütörtökön a bejárat előtt a magyar határtól két kilométerre, a pénteken kezdődő nickelsdorfi Novarock fesztiválra várva. Az autópályán ellenőrzésekre számíthatnak a magyar látogatók.
Bár a Novarock fesztivál még csak pénteken kezdődik, ám már csütörtök reggel ezrek szállták meg a hegyeshalmi határtól két kilométerre fekvő mezőt. Akkor még csak osztrákok és németek jöttek, ám a hétvégére ezernél is több magyart várnak – elsősorban a megyénkből és Budapestről – a háromnapos rendezvényre. Idén is érdemes a hegyeshalmi kishatár felé venni az útirányt: aki ugyanis matrica nélkül az osztrák autópályát használja – még ha csak a lehajtóig tartó 200 méteren is – az jókora büntetésre számíthat.

A megszokotthoz képest kevesebb a por, a kánikula növeli a sörfogyasztást: kartonszámra talicskán tolták be a sört a fiatalok a színpadok mögötti kempingbe. Két színpadon pénteken ebéd után kezdődik a zenei program: az esti legnagyobb név – a Stone Temple Pilots és Slash mellett – a német Rammsteiné. Vélhetően miattuk tegnap már rengeteg német fesztiválozó érkezett Nickelsdorfba. Szombaton este az amerikai Green Day csap a húrok közé, de a Slayer koncertjére is tízezreket várnak. Várhatóan vasárnap a Prodigy fellépése vonz majd nagyobb tömeget.

A háromnapos bérlet 120 euróba kerül, napijegyet keveset árultak, s (információink szerint) az el is fogyott. A határszéli osztrák faluból egyébként buszok mennek a Novarockra – 8 euróért oda-vissza. A szervezők egy eurós sört–, az időjósok egész hétvégén 30 fok feletti hőmérsékletet ígértek. Napi ötvenezer látogatót várnak a szervezők a következő napokban a határ szélére.

Fontosabb koncertidőpontok:
Péntek: Slash 17.05, Stone Temple Pilots 21.40, Rammstein 23.45
Szombat: The Hives 20.10, Green Day 21.40, Slayer 22.40
Vasárnap: Alice in Chains 18.15, The Prodigy 21.30, Beatsteaks 23.15  

Olvasóink írták

  • 1. RickCartman 2010. június 10. 17:46
    „tavaly Óváron tisztán lehetett hallani a zene dübörgését...még fizetni sem kellett érte, hurrá!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trianon-emléknap - Pozsony nyilatkozatban utasította vissza a magyar kormány állításait

A szlovák kormány határozottan visszautasítja a magyar kormány és a parlament revizionista… Tovább olvasom