Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Palesztinbarát aktivisták késéseket okoztak a genfi repülőtéren

Nagyjából félszáz palesztinbarát aktivista késéseket okozott pénteken reggel Genf nemzetközi repülőterén, miután nem engedték fel őket az Easyjet légitársaság tel-avivi járatára.

Az aktivisták, miután megtudták, hogy nincsenek rajta az utaslistán, megpróbáltak átjutni a biztonsági kapukon, és a biztonsági szolgálatnak közbe kellett lépnie - közölte Aline Yazgin, a genfi repülőtér szóvivője.

A svájci város repülőterén a negyed hét és kilenc óra között induló járatok majdnem mindegyike legalább fél órás, de volt amelyik másfél órás késéssel tudott felszállni. A repülőtér honlapja szerint az Easyjet tel-avivi járata - amelynek indulása 7.10-re volt kitűzve - még negyed tízkor sem szállt föl.

Az aktivisták - akik hírek szerint francia állampolgárok - elmondták: az Easyjet visszatéríti a repülőjegy árát, de ők azt szeretnék, ha írásbeli indoklást kapnának arról, miért nem engedték őket fel a fedélzetre.
Néhányan közülük csütörtökön levelet kaptak az Easyjettől, amelyben a légitársaság az izraeli bevándorlási minisztériumra hivatkozva közölte velük, hogy nem utazhatnak be Izraelbe.

"Minden államnak alapvető joga, hogy megtiltsa provokátorok belépését a területére" - mondta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön szófiai hivatalos látogatásán.

Csütörtök este és péntek reggel számos palesztinbarát aktivista - többek között a Malév Párizs-Budapest járatának kilenc utasa - szembesült azzal, hogy nem utazhat el Tel-Avivba, mert törölték az utaslistáról.

Izrael előzőleg 342 nevet tartalmazó listát juttatott el légitársaságoknak. A listán szereplők "nemkívánatos személyek" a zsidó államban, és mindenképpen visszafordítják őket, ha megpróbálnak beutazni Izraelbe - közölte az izraeli bevándorlási hivatal szóvivője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos lett a hétszeres gyilkosság miatt üldözött férfi

Öngyilkos lett pénteken az a férfi, aki előzőleg hét embert gyilkolt meg az egyesült államokbeli… Tovább olvasom