Kisalföld logö

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 21°C Még több cikk.

Oslóba érkezett Al Gore

Oslóba érkezett pénteken Al Gore. A politikus hétfőn veszi át a Nobel-díjat. Az idei békedíjat a volt amerikai alelnöknek és az ENSZ tudóscsoportjának ítélték megosztva, a globális felmelegedéssel kapcsolatos figyelemfelkeltő munkájukért.
A "zöld" Gore nem magánrepülőgépen érkezett, és kocsi helyett a helyi expresszvonatra szállt, hogy a reptérről a belvárosba jusson.A norvég televíziónak Al Gore úgy nyilatkozott: a reptérről induló expresszvonat használata nemcsak környezetvédő, hanem praktikus megoldás is: gyorsabb és ezért jobb, mint a személyautó.

"Tömegközlekedést" használt az óceán átrepüléséhez is, menetrend szerinti repülővel érkezett Európába. Al Gore ismét szólt a klímaváltozás és a béke összefüggéséről. "A konfliktusok esélye növekszik, ahogy egyre inkább küzdeni kell a természeti forrásokért, például a vízért" - mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy milliókra tehető a "klímamenekültek" száma, vagyis azoké, akik a globális fölmelegedés okozta változások miatt kényszerültek otthonaik, sőt szülőföldjük elhagyására.

A Nobel-bizottság október 12-én döntött úgy, hogy az idei békedíjat az 59 éves Gore és az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) kapja, amely körülbelül háromezer tudóst tömörít. Az elismeréssel 10 ezer svéd korona (1,1 millió euró = 275 millió forint) jár.

Al Gore nevéhez fűződik a "Kényelmetlen igazság" című dokumentumfilm is, amelyet idén Oscar-díjjal is jutalmaztak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy francia vadászgép

Lezuhant a francia légierő egyik repülőgépe csütörtök este, a pilóta eltűnt - jelentette be a… Tovább olvasom