Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Oroszország és Törökország fokozza energetikai együttműködését

Törökország és Oroszország stratégiai partnerek, s kapcsolataik fellendülőben vannak.

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő Erdogannal folytatott megbeszélésén megjegyezte, hogy a kétoldalú kereskedelem a tavalyi válságos évben 40 százalékkal visszaesett a 2008. évi 35 milliárd dollárról, de a gazdasági kapcsolatok ennek ellenére jól fejlődnek.

Hozzátette, hogy Törökország Oroszország egyik legnagyobb kereskedelmi partnere marad, maga mögé utasítva többek között az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát. Putyin mindazonáltal szükségesnek tartja a kapcsolatok diverzifikálását. Török partnere ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a diverzifikálás gazdasági, katonai és kulturális téren mindkét fél szilárd politikai akaratából már kezdetét vette. Oroszország exportjában mintegy 70 százalékot tesznek ki az energiahordozók, importjában pedig a gépek, berendezések, közlekedési és szállító eszközök, fogyasztási cikkek és élelmiszerek állnak az első helyeken.

Jelentős az energetikai projektekben való együttműködés, amely a Déli Áramlat, a Kék Áramlat és a Samsun-Ceyhan gázvezeték, valamint egy törökországi atomerőmű építésére terjed ki. A Medvegyev-Erdogan találkozó előtt Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes újságíróknak elmondta, hogy Oroszország aktívan részt kíván venni a Samsun-Ceyhan kőolajvezeték építésében, de részletekbe nem bocsátkozott arra hivatkozva, hogy éppen erről is szó lesz a szerdai orosz-török tárgyalásokon.

Törökország nagyon hosszas kapacitálás után, korábban támasztott feltételeit váratlanul feladva, október végén Milánóban átadta Szecsinnek a Déli Áramlat gázvezeték Törökországon áthaladó részének építésére vonatkozó összes engedélyt. A Kommerszant című orosz gazdasági lap szerint Törökország annak fejében szállt be a Déli Áramlatba, hogy Oroszország részt vesz a Samsun-Ceyhan kőolajvezeték építésében. Az ebben való orosz részvétel létfontosságú Ankara számára, mert a vezetékhez e nélkül nincs kőolaj.

A Samsun-Ceyhan vezeték Törökország Fekete-tengeri és Földközi-tengeri partvidékét köti össze, tehermentesítve a zsúfolt vízi utakat. Az elgondolás a kilencvenes évek elején merült fel, s 2007-ben elkezdődött az építkezés, amelyet azonban olaj hiányában felfüggesztettek. Az üzemeltető társaság fő részvényesei a török Calik Group és az olasz ENI, kisebbségi tulajdonos az Indian Oil.

A vezeték tervezett kapacitása évi 50 millió tonna, amely 70 millióra bővíthető, a vezeték megépítése várhatóan 1,5-2 milliárd dollárba kerül, s átadását 2011-re tervezik. Erdogan az idén az első magas rangú külföldi látogató Moszkvában, legutóbb októberben járt az orosz fővárosban, s Vlagyimir Putyin 2004 óta éppen tizedszer találkozik vele.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Haiti miniszterelnöke szerint százezrek veszthették életüket

Haiti miniszterelnöke szerint százezrek veszthették életüket a földrengésben. Tovább olvasom