Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Őrizetbe vették a Pirate Bay egyik alapítóját

A „TiAMO" néven is ismert Hans Fredrik Lennart Neij-t hétfőn fogták el a thai határőrök. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.
Őrizetbe vették az egyik legnépszerűbb fájlcserélő internetes oldal, a The Pirate Bay egyik társalapítóját Thaiföldön - jelentette be kedden a helyi rendőrség.

A „TiAMO" néven is ismert Hans Fredrik Lennart Neij-t hétfőn fogták el a thai határőrök a Bangkoktól északkeletre fekvő Nong Khai tartományban, amikor Laosz felől be akart lépni az ország területére. A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

A svéd informatikust az oldal másik három alapítójával együtt 2009-ben ítélték el, amiért közrejátszottak a szerzői jogok megsértésben azzal, hogy felhasználók millióinak tették lehetővé zenék, filmek és számítógépes játékok illegális letöltését. A 36 éves férfi 2012-ben, az óvadék kifizetése után elmenekült Svédországból, és azóta Laoszban élt, Thaiföldön pedig közel harminc alkalommal megfordult. Még egy háza is van Phuketen, thai bankszámláján pedig 165 ezer dollárt (37,75 millió forintot) őrizget.

A hatóságok közölték, hogy Neij-t kedden Bangkokba szállítják, majd nagy valószínűséggel kiadják Svédországnak.

Gottfried Svartholm Wargot, a The Pirate Bay egy másik társalapítóját még 2012-ben fogták el Kambodzsában. Kiadatása után le kellett ülnie a korábban kiszabott egyéves börtönbüntetését.

Az alapítókat 2009-ben egy-egy év börtönre és 3,6 millió dollár (888,4 millió forint) pénzbüntetésre ítélték, amelyet a különböző zenekiadóknak és filmforgalmazóknak kell kifizetniük mint kártérítést. A vádlottak mindvégig tagadták a bűnösségüket, mondván, az oldal valójában nem tárol szerzői joggal védett adatokat, hanem csupán egy fórum, amely lehetővé teszi, hogy felhasználók kicseréljék ezeket a fájlokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A közösségi portálok váltak a terrorcsoportok parancsnoki harcálláspontjaivá

Az Iszlám Állam például nyíltan jelen van a Twitteren és a Facebookon, és az általa feltöltött… Tovább olvasom