Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Olajvezeték tört el Kárpátalján - szennyezés érheti a Tiszát

Szombat délután eltört egy dízelolajat szállító fővezeték Kárpátalján. A kiömlő üzemanyagból az Ung folyóba is jutott, de az ukrán hatóságok egyelőre nem tudják, mennyi.
Szombaton nem sokkal délután négy óra előtt történt a csőtörés a Kárpátmellék-Nyugat Állami Vállalat 530 milliméteres olajvezetékén, 10 kilométerre a lengyel, illetve 65 kilométerre a magyar határtól - adta hírül vasárnap a kárpátaljai Zakarpattya.net hírportál. A baleset következtében a nagybereznai járási Kosztrino (Csontos) községben számos portát árasztott el a föld alól feltörő dízelolaj.

A szennyezőanyagból az Ung folyóba is jutott jelentős mennyiség, amelynek vize a Bodrogon keresztül a Tiszába jut. A katasztrófavédelem több egységét is a helyszínre vezényelték. A környezetbe, többek között az Ungba került dízelolaj begyűjtése még a vasárnap délelőtti órákban is tart. Azt egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy pontosan mennyi olaj folyt ki.

Annyi bizonyos, hogy a több mint fél méter átmérőjű cső fala egy szakaszon teljesen elrozsdásodott, és emiatt következett be a baleset. A hatóságok egy korábbi illegális megcsapolás lehetőségét sem zárják ki, ezért a helyszínen az ügyészség nyomozói is vizsgálódnak.

Olvasóink írták

  • 1. KisVadföld 2009. január 18. 21:35
    „Na nézd már, Kárpátalját irtak Ukrajna helyett.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Putyin: `Megegyezésre jutottunk`

Rövidesen újraindul a gázszállítás Európába. Ezt jelentette be a szombat éjszakába nyúló tárgyalások… Tovább olvasom